Századok – 1939

Történeti irodalom - Lütge; Friedrich: Die Agrarverfassung des frühen Mittelalters im mitteldeutschen Raum vornehmlich in der Karolingerzeit. Ism.: Wellmann Imre 210

történeti irodalom 213 leteket felállítani, fejlődésvonalakat megrajzolni eleve téves és haszontalan dolog, nem teszi meg új elméletnek — ha szabad élnünk ezzel a kifejezéssel — az elméletnélküliséget. Érdemes egy kissé megtekinteni, mit állít az eddigi ismeretek és feltevések helyébe L. éles kritikája, sok kitűnő megfigyelése, meggyőző érvelése. A régi, Meitzentől és társaitól kiinduló, idők folyamán kissé megtépázott elmélet szabad s egyenrangú germánokról beszélt, akik nagyobb, több falut egybefoglaló települési egységek, Markgenossensehaftok keretében közösen bírták a földet ; a szántót egy-egy falu határán belül dűlőkre osztották, időről-időre sorshúzással egy-egy telket (Hufe) juttattak belőle minden családnak gazdasági erejéhez képest, s a földközösség szabályai szerint művelték ; legelő, erdő osztatlan közös birtok maradt, használatuk joga, akár a házhely, beletartozott a Hufe fogalmába. Ebből az ősi, ideális agrárkommunizmusból, demokratikus egyenlőségből fokozatos fejlődés (vagy inkább hanyatlás), egyesek hatalomrajutása, mások letaszítása vezetett a magánbirtok, földesuraság és jobbágyság, felsőbb és alacsonyabb társadalmi rétegek kialakulásához. Eddig a racionális evolúciós elmélet ; lássuk, milyen eredményekre jut ezzel szemben L.? Elsősorban a középnémet területre vonatkozólag, de önkéntelenül is egyetemesebb érvényesség igényével megállapítja, hogy a germánok rendszerint szórványokban vagy aprófalukban telepedtek meg s nem bonyolult berendezésű, dülős határú községekben ; ilyen szélesebben terpeszkedő helységek kialakulásának eleinte, a nagyobbmértékű erdőírtás megindulásáig, már a ,,Gefilde"-ket szerte tagoló erdők is útját állták. Már a településnek ilyen módjából, személynévből képezett, -stedt, -leben, -ingen végződésű helyneveiből következik, hogy a föld, kinek-kinek háza körül, kezdettől fogva magántulajdonban volt. Osztozkodásnak, egyenlőségnek úgyszólván semmi nyoma ; a szántóföld nagyságát a munkaerő s a természeti körülmények szabták meg, nem holmi ,,Hufe"-szerű mesterséges szabályozás. Voltak is vagyoni különbségek már kezdettől fogva, mint azt a leletek is bizonyítják ; a tekintélyesebb, tehetősebb germánok rabszolgákat tartottak, s velük műveltették földjeiket. A földesuraság tehát ősi intézmény, megvolt csírájában a letelepüléstől kezdve, s aztán hatalmasan nekilendült az erdőirtások, meg a hűbériség s az egyház javára tett birtokadományok révén, kivált a frank uralkodók alatt, akik e terménygazdasági korszakban a ,,Grundherrschaft"-ra építették államuk berendezését. Ez a földesuraság eredetileg tisztán nem-szabad elemek dolgoztatásán alapszik ; utóbb a rabszolga, fokozatosan önállósodva mezei munkájában, egyre inkább a földhöz tapad, személyes szolgálata objektiválódik, s a földesúrtól neki szabott telken (mansus) reálteherré válik, így kerekedik felül az élet, a valóságos társadalmi-gazdasági helyzet ősi, hagyományos jogviszonyokon ; a nem-szabad népesség, munkájával igényt, jogot szerezve a földre, megindul a felemelkedés útján. Ugyanakkor a szabadok útja lefelé vezet ;