Századok – 1939

Értekezések - HAJNAL ISTVÁN: Történelem és szociológia - 1

10 hajnal istván elem, mint valami anyagiasodott kifejeződés, a lüktető eleven pszichével szemben, úgy, hogy az életben elporzó jelentkezései mégis, együttesen szemlélve, az életnek struktúrájává alakulnak ki, csakugyan összefüggő működéssel. Mint pl. az élőszó együtt gördül az aktualitások hullámzó felszínével, s mégis, már kiejtése által is, „institution", szervezi az egyéni pszichének eleven lüktetéseit, bizonyos objektivitással vele szemben, s aztán összekapcsolja a közös kifejeződés által a különböző egyéneket, végül pedig a közös nyelv alapján az egész társadalmat is bizonyos egységgé teszi. Az a kérdés tehát, hogy miként képződnek az életből ' a szociális tények, milyen szerves összefüggéseket alakítva? S főként : hogy miként vizsgálható ez az egész „társadalmosodás" konkrét módszerekkel, amelyek közösen alkalmazhatók a történettudományban és a szociológiában is? Az egyedüli, ami egyelőre kétségtelen : hogy az eleven életet a legszigorúbb következetességgel fogalmilag külön kell választani mindattól, ami a társadalom „strukturális" elemei közé tartozik. Csak így vizsgálhatjuk kölcsönös viszonyukat, ^ azt, hogy mi tulajdonképen az élet, s mi a „társadalom". Γ A francia szociológia kevéssé tud bekapcsolódni a történetitársadalmi konkrétumokba, tartózkodik is ettől, hogy ne bontsa meg szemléletének szilárdságát. A német s7i0P'

r,

1

"']"Q ezzel szemben hatalmas kísérleteket tesz az összefüggések ^kiképzésére. Ε kísérletei azonban, nézetünk szerint, nagymértékben feláldozzák—a következetességet a szociológiai szemléletben. Hegel a szellem önmagából való kitárulásának vezetése alá helyezi a fejlődést, Mm·

ν

pedig, Hegel hatása alatt, de vele ellentétben, az emberi létérdekek kíméletlen küzdelmééből vezeti le azt. Tehát mindkettő eleven életerők működéséből akar struktúrképződéseket magyarázni, a szubjektívból az objektív szerkezeteket. így csak a fejlődés életrajzát adhatják, ellentétes szempontokból, világfelfogásokból nézve, a struktúrálódást az erők velejárójának vélik. A történet tanúságával ellentétben ; az anyagi-szellemi érdekek kíméletlen követése teremthetett hódító birodalmakat, de új, I mély kultúrfejlődést soha. A modern német szociológia egyik mestere, A. Vierkandt, egy régebbi művében (Die Stetigkeit im Kulturwandel, 1908) konkrét, főként néprajzi anyagon mutatta ki, hogy az érdekek, eszmék okszerű követése, az ember „spontaneitása", mily jelentéktelen szerepet játszik a társadalom-