Századok – 1939
Értekezések - HAJNAL ISTVÁN: Történelem és szociológia - 1
TÖLTTÉNELEM ÉS SZOCIOLÓGIA 9 szembeszegülő akadály : ismeretlenek nagy közösségéből vált ki lassan, mint szilárd alkatrész, amelyben már nincs az emberi származásnak semmi vonása sem, csupán arra szolgál, hogy az ösztönös életet szabad mozgásából elhajlítsa, s ezzel sokak együttélését szerkezetileg szabályozza. Megjelenésük formái, érzékelhetésük árnyalatai a legkülönbözőbbek, a kézzelfogható megtestesüléstől kezdve az emberek közt hangtalanul is fennálló megállapodásokig. Újfajta jelenségnem, amely az eleven élettől, úgy érezhető, valamiként kemény, szilárd szegélyekkel-állaggal különül el. Ez a jelenségnem a szociológiának igazi sajátos, önálló területe. Tarde és Dürkheim, éles ellentétük mellett is, mintegy kiegészítik egym ást : az egyik azt vizsgálja, hogy miként ' megy át az eleven élet a szociális struktúrába, a másik, hogy e struktúra miként jelentkezik az élettel szemben^ A könyörtelen fogalmi elkülönítés az élet és a struktúra között : azóta is szinte megrendítő élmény minden szociológus számára. Az emberiség örök sorsát sejthetni meg általa : mesterséges beleépítkezést az élet folyásába, hogy a közösség óriási, teljesítőképes üzemmé fejlődhessék. De épp így, Dürkheim radikálizmusa által, támadhat a szociológusban az a sejtelem, hogy a „szociális tények" nem is oly megragadhatlanok, nem csúsznék ki úgy az ember kezéből, mint eddigi megfogalmazásaikban. Ha nem is tudjuk minden pillanatban megnevezni s nyomon követni őket, mégis kiérezhetjük őket mindenütt, ahol emberek érintkezését vizsgáljuk. Dürkheim szerint lehetnek tárgyak, szabályok, eljárásmódok egyaránt, általában : „institúciók" (a fogalom tág, francia értelmében) ; de jelentkezésükben mindenképen a meleg élettől elkülönülve elképzelhető rideg tények. Ezek igazgatják az egyéneket a maguk szolgálatára, s e szolgálat által, munkamegosztással, a társadalom szolgálatára. A szociológus, ez elképzelés alapján, szinte kézzel szeretne η nyúlni a „szociális tények" után, s felébred reménye, hogy a történet konkrét világából egyszerű rendszeres kutatással is kiemelhetni őket, s az egész struktúrát is, az élet hullámzó árjából. Mindazonáltal Dürkheim túlságos mechanikusan^ képzelte el a struktúrálódást. Valamiként a legegyszerűbb szociális tények adminisztrációja alatt kialakult emberközösségekből (horda, stb.) akarta a bonyolultabb társadalomképletek összetételét magyarázni. Holott nem végsőleg kialakult formák emelik a társadalomépületet ; a „szociális tény" ott van, változatosan, mozgalmasan, az élet minden kicsiny megnyilvánulásában, mint valami más természetű
