Századok – 1939

Értekezések - HAJNAL ISTVÁN: Történelem és szociológia - 1

TÖLTTÉNELEM ÉS SZOCIOLÓGIA 21 ségét „tudománynak", amely nem más, mint az élet minden területének objektív adminisztrációja. Az egyéni életek nem nyers érdekharcokban, hanem ily objektív igazgatás közvetítésével érintkeznek egymással. Mégpedig úgy, hogy az ideákat társadalomalakulások képviselik, érvényesítik, hivatások és a belőlük kiképződő társadalomszervek, intézmények. A fejlődés : az emberiség szociális története, visszavezetve az „ideák" történetére. Mármost bizonyára az lett volna a feladat, hogy ez ideák1 történetét tárja fel a szociológia, azaz a társadalmakba beleszerkesztődött objektív struktúrákét. De mit kezdhetett a szociológia àz „ideákkal", amik ezerféle alakban s megfogalmazásban jelentkeznek, minden apró részletre, s a társadalom egészére vonatkoztatva ? Elképzelhetetlennek j látszott konkrét felsorolásuk, rendszerezésük. Nyilván a történetnek kell szolgáltatnia hozzá az anyagot, de nem kapott e célra módszert a szociológiától. Miként vonja ki a teljes történésből az elemeket, amik „ideák" jelentkezései, az eleven életerőket objektíve, tisztán a szocialitás alapján igazgató struktúráké? A történettudomány, ha szociológiai megértést akart mutatni, valóban „ideák" vezetése alá helyezte a fejlődést, mégpedig most már szellemi erőknek kezelve azokat, s nem objektív struktúrákként. Ezzel azonban épp az élet elevensége győzött, a szellemi erők győztek a struktúra felett. Dolgozott ugyan valami máson is a történettudomány, az intézmények történetén, mind óriásibb arányokban, s érezte is, hogy ez valamiként mégis szociológia. Elnevezték társadalomtörténetnek, művelődéstörténetnek, de nem tudták szerves kapcsolatba hozni a szociológiával ; nem tudták a való jelenségekből kivonni és rendszerbe foglalni mindazt, ami nem élet, hanem csupán csak az életek egymáshoz viszonyulásának módszere. Comte nein volt történettudós, de azért a magyarázatot.^ a társadalmosodás történeti menetében igyekezett keresni. Nem a konkrétumok felkutatásával, hanem csak a fejlődés általános tendenciáinak elméleti megállapításával. így kelet-^ kezett elmélete, amellyel sietve betetőzte az alapvetéseket, s amely leginkább vált közkeletűvé tanaiból, holott módszeres értéke sokkal jelentéktelenebb, mint az alapvetéseké. Eszerint a társadalmi fejlődés fokozatai nem egyebek, mint ' a „tudomány" fejlődésének fokozatai, — hiszen az „ideák" természete határozza meg mindkettőt. A theológiai fokon kezdődik, s a metafizikáin át ér el a „pozitív tudomány" tökéletes korszakáig, amelyben csupán az ideák objektív struktúrája igazgatja az emberiség életét.