Századok – 1939

Értekezések - HAJNAL ISTVÁN: Történelem és szociológia - 137

162 HAJNAL. ISTVÁN Ez fejlesztette ki az anyaggal elbánás formáit, az ipari életet is felsőbb, intellektuális szakszerűséggé. A módszereknek a legalsóbb, közvetlen életformákkal, foglalatosságokkal összefüggésben kellett kiképződniük, szilárd s mély struktúrák feldolgozásának kényszere akadályozta meg a racionális üzletet. Az életteljességhez kötöttség késztette a technikát is, hogy gyors, hasznos célok bármiként való követése helyett tiszta módszereket képezzen ki, az élet általános szintjét emelő új anyagias formákat. A primitív-racionális társadalomban a kézműves, a kereskedő teljes éllel adja magát oda számító foglalatosságának, „specializálja" magát, a középkori kézműves, kereskedő súlyos életösszefüggésekből emelkedik ki lassanként, csakis a szakszerű formák-módszerek alapján. Ε mély strukturális összefüggés talán a nyugati hivatalnokság kialakulásában szemlélhető a legkézelfoghatóbban. A klerikusság az egyházhoz tartozik, világi fórumokat szolgál, — s végül mindkettőből kiválik, sajátos társadalomszervezetként. Felsőbb folytatása magának a társadalomalakulásnak, aminek formáit kezeli. Módszerei önállósodván, a földesúr, a közhatalom s egyúttal az egyház funkcióinak szakszerű részleteit is külön társadalomképletként önállósítja. A hivatalnoktársadalom szervezetében benn van a hűbériség szernélyies kapcsolata, az öröklés, a családitestületi hagyományozás, a minden más társadalomréteggel kölcsönös szolgálat „gondolata" ; a „hivatalvásárlás" is hűbéries eredetű, feltételei olyanok, hogy lehetetlen racionális módon megérteni. A formakezelésben és az ebből következő strukturális megalapozottságban rejlik hatalmas önállósága minden külső erővel szemben, ez teszi képessé a kicsinyeknagyok ügyeinek objektív intézésére. Nem „specializált" szakhivatalnokság, modern értelemben ; még annyira sem, mint az antik hivatalnokság. Mondhatni, hogy pap, nemes, jogász, tudós, kézműves, kereskedő egyben, mindent egybefoglalóan intéz, teljes életösszefüggéseiben. Csak az intellektuális formakezelés, nem pedig az életbeli tartalmak alapján különül el más rétegektől. A legnagyobb hiba csak az államszolgálat szempontjából tekinteni kialakulását. Az „államérdek" eszméje, amely idővel irataikban megnyilatkozik, sokáig csak gyönge ideológia a hivatalnokok társadalmistrukturális kötöttségeinek ereje mellett. Ellenkezőleg, a francia hivatalnokság a racionális politikai érdek leghatalmasabb ellensúlya, szinte egészen a forradalomig. Szellemének analízisénél sokkal valószerűbb képet ad szerepéről táisadalomstruktúrájának, mindennapos munkamódszerének vizs-