Századok – 1939

Értekezések - HAJNAL ISTVÁN: Történelem és szociológia - 137

TÖRTÉNELEM ÉS SZOCIOLÓGIA 153 az ő biztos egzisztenciája, az úré csak a személyies hűség és az ezzel járó meghatározott szolgáltatás. Minden bérszerződés is idővel ily személyies kölcsönösséggel telítődik, sokféle, ma már nehezen érthető változatban. Az úr családja már csak záró-alkatrésze a földesúri társadalomképletnek. Személyies formák vezetnek a legalsóbb kondícióktól fel hozzá ; s ha a földesúri család nem tartja meg személyies kapcsolatait a közvetlenül alatta sorakozókkal, ha foglalatossága, életformája nem illeszkedik szervesen azokéba, tényleges jogai elsorvadnak. Azt a társadalomtagozódást, ami idővel a „hűbériség', nevén fejlődött ki, csak szociológiai szemlélettel lehet alapvetően megérteni. Magyarázata egyúttal az európai kultúrkezdetnek magyarázata. Sokfélesége az emberi állapotoknak, a szétbomló antik szerkezetből kiindulva, de a személyies formák alapján, a környezet és a természet változatosságaihoz idomuló foglalatosságok alapján kialakulva. Csak a formák, módszerek személyies gyakorlása biztosítja az egzisztenciát, másokra átruházva mások helyezkednek el általuk a közösségben. Ilyen értelemben a „személyies teljesítmény" dinamikája uralkodik a fejlődésen. Nem egyéni érvényesülés ez, s nem is a közérdek szolgálatának érdeme. Csupán annyit jelent, hogy minden család annyiban érvényesül, amennyiben a maga évszázados üzemében a személyies képességeket új formákkal-módszerekkel növeli. Ez új módszerek aztán belső illeszkedéssel szerepelnek a közösség életében is. Végtelen lassú, észrevétlen fejlődés. Azonban a sokféle állapot mindegyikében bizonyos sajátos árnyalatai a módszereknek. Észrevétlenül is állandó problémák, állandó „alkotó feszültségek", évszázadok milliónyi apró tömegmunkájában elosztódva. De azért bizonyára van a köznapi tevékenykedésben is mindig a parányi újnak valami ünnepi hangulata, ami eltölti az embert, ha csak apró mozdulatformával, fogással is a meglevőt valamiként többé tette : módszert alakított. * Nem áll tehát az, hogy a szokásszerű társadalmasodás azonos a mozdulatlansággal. A nagy tradicionális kultúrák hatalmas teljesítményei magukban is megcáfolják ezt. Hibás dolog a formákhoz való ragaszkodást megrögződésnek tekinteni, s a mégis tapasztalható fejlődés magyarázatára mindenképen racionális erők szerepét keresni. A racionális életerők, az okszerű gondolatok csak akkor alkothatnak újat, eredetit,