Századok – 1939

Értekezések - HAJNAL ISTVÁN: Történelem és szociológia - 137

154 HAJNAL. ISTVÁN ha a mély szokásszerű fejlődés már új kultúreszközöket, módszereket, társadalomüzemeket bocsátott rendelkezésükre. Éppily racionális felhasználás által vesztik el idővel fejlődésképességüket a formák ; hirtelen nagy eredmények által, amelyek célokat elégítenek ki, a szerves összefüggést a társadalmasodás személyies formaképződéseivel, a teremtő talajjal megszakítva. A kicsiny középkori életegyüttesekben nyilvánvalóan izmosabban érvényesültek a személyies foglalatosságok kicsiny formái, mint az indiai fejlődésben, ahol a formaképződések már kezdettől bizonyos okszerűen együttélő képleteket tokoz'tak be magukba. Ezzel tulajdonképen a személyies életformák változatainak kölcsönös ösztönző játékát szüntették be. Elsősorban a túlérett brahmán-intellektuálizmus működött így, mechanikus memorizálással „racionizálván" a megszentelésére bízott anyagot. A középkori „szokás" ellenben sokkal szervesebb összefüggésben maradt a „kondíciókkal", amelyek a személyies életformákon, foglalatosságokon alapultak. A szokásnak nincs okszerű, meghatározott értelme, tartalma ; csupán alulról felnyúló összefüggések záródarabja. Az alsó, személyies formák pedig mozognak, ha évszázadnyi észrevétlenséggel is, de egymást fejlesztő illeszkedéssel. Mert itt sem elvont, kész tartalmak állanak mögöttük ; csupán kifejeződések, a természettel és az emberi életteljességgel való érintkezésből képződve. A formák, a szokások csupán módszerek az életnek az anyaghoz való kapcsolására. Szilárdak, hatalmasak, csak a tömeges, apró, egymásba átmenő változások alakíthatják át őket, tehát csak az új s új alsó formaképződések. Haladás : módszer, ami semmit, vagy lehető keveset vesz el az emberi élet teljéből. Ha a forma, az eszköz jelentős lelki-testi energiákat kíván attól, aki használja, úgy nem tiszta módszer, nem igazi haladás. Akkor sem, ha mások dolgoztatásával ér el új eredményeket. Ilyenkor bizonyos értelem, tartalom dolgozik benne, nem pedig maga a forma. Az újonnan képzett fogalom ilyenkor kiszakít valami absztrakt tartamat az életteljes élményből, önálló, a szocialitásban megnövekedett erővé teszi azt, használata belső erőszakra kényszerít önmagunkkal szemben. Az új munkaeszköz hasonlóan valami meghatározott hasznos értéket visel magában, ez érték, a gyors haszon erejével feszült, elvonatkozott munkára kényszerít, vagy pedig „munkaszervezés" által mások dolgoztatására. A tiszta forma azonban csak mint módszer áll az élettel szemben ; új módszerek használhatók a régi, vagy kevesebb energiákkal is.