Századok – 1939

Értekezések - HAJNAL ISTVÁN: Történelem és szociológia - 137

142 hajnal istván aktuális céljaikban szolgálja. Az eszköz sem a forma, a módszerképződés egyik fokozata már, hanem bizonyos célokra alkalmas tárgy. Bizonyos „okszerű" életszervezet váltja fel a társadalom mélyebb tagozódását ; az egyénből kiinduló formaképződésnek nincs többé „értelme". A megérzés, gondolat, ügyesség „egyéni" marad, nem kívánkozik módszerek alakítására. A „kiürült", már csak hasznos, racionális tartalmukban elismert formák elvesztik szerves összefüggésüket a szubjektumokkal ; tartalmaik, kézzelfogható okszerűségük folytán kényszerítően vezetnek s uralkodnak, megállítva a fejlődést. A nyelv is csak mint az élet aktualitásainak kísérőeszköze szerepel már az ilyen társadalomban. Az ausztráliai primitívek a beszéd pszihofizikáját illetőleg kétségtelenül az emberi fejlődés kész fokán állanak, gyermekeik az angol iskolában felveszik a versenyt angol tanulótársaikkal is. S e népek társadalomegysége nemrég még mégiscsak a horda volt, pár tucat lélek, amennyit a szervezetlen ösztönösség együtt tarthatott. Strukturálatlan együttes, a nyelv csupán a vitális célok eszköze. Nincs sokféle kifejeződésen-megértésen alapuló egymáshoz illeszkedés, foglalatosság, a „munkamegosztásnak" a lelki és gyakorlati életben alig van valami szerepe. A család is laza együttes, de a horda is egyének egymásmellettisége, intézményes vezetés nélküli „demokrácia". Az élet a pillanatnyi alkalmakhoz való igazodás monoton változatlansága, otthon nélküli vándorlás, élelemszerzés, búvóhelykeresés. A természet anyagával való elbánásra is kevéssé fejlődnek ki formák, módszerek ; még az élelem primitív konzerválását, néhol a vízzel való főzést sem ismerik. Pedig a horda igazi zárt egység, amíg tagja valaki, kíméletlenül érvényesül vele szemben az érdekközösség. A szabályok „racionálisak", ami káros, az babonásan tilos. Az emberi aktivitás megsemmisül a formákhoz tapadt „értelem" változtathatatlanságáii. Magasan az emberek fölött uralkodnak az „ideák", a természet ismeretlenségétől való félelem nyersen megrögzött vetületei. Az egyéni életek laza egymásmellettisége és a kollektív érdekek, ideák kíméletlen kényszere : ugyanazon struktúrálatlan vitalitásnak jelenségei. • * Mindezen elméleti meggondolással csak valamiként jelezni akarjuk azt, hogy amikor a szociológia alapvető feladatának a társadalmias módszerképződés megfigyelését