Századok – 1939

Értekezések - HAJNAL ISTVÁN: Történelem és szociológia - 137

történelem és szociológia 141 a társadalomtagozódás tart meg felsőbb összefüggéseikben. Minden kultúra a maga struktúrájához illő családot fejleszt ki. A nagy család, a rokonság sem a vérség köteléke, hanem a formákban való együttnövekvésé. A legkezdetlegesebb formák is aránylag fejlett társadalomstruktúrát teremthetnek, lia a személyies kifejeződésektől kiindulva szerves összefüggésekben állanak egymással. Ahol a társadalom a kifejeződés varázsának hatása alatt áll, aotír öntudatlanul is ennek megfelelő életrendet vesz fel, érvényben tart minden formaárnyalatot, kifejezésmódszert, ami a személyies élet sokféle viszonyulásából keletkezik. Az ilyen társadalmakban tehát minden „értelem", „fogalom" sokszerűen jelentkező állandó probléma, nem pedig a formához kötött meghatározott „Sinngehalt". így lehetett az a nyelv kifejlődésével is. Óriáskorszakok összevonásával valóságos intézményességet kell elképzelnünk, a társadalom rendjétől fenntartott kifejezésmozgások s hangok formáit, amelyek a mai értelemben vett szavakhoz s fogalmakhoz vezették a szubjektív életet. Egyébként a fogalomképzés csak igen egyoldalú, sekélyes maradt volna, csak annyi tartalommal, amennyi éppen egy bizonyos együttesnek sajátos aktuális szükségleteire közvetlenül hasznosítható. Az egyes szavak, fogalmak belső összekötésére sem alakulhattak volna ki hajlékony s mégis következetes nyelvi formák. A társadalomnak megfelelő élettagozódása tulajdonképen a formák használatának, fejlesztésének a célszerűségnél mélyebben járó öntudatlan kultusza. De valóságos kultusz is képződhetett, mimikával, tánccal, énekkel, s az ezekhez tartozó „intellektuális társadalomtagozódással", esetleg külön „papsággal", vagy legalábbis a szakértelem hagyományos megbecsülésével. Az emberiség mindig csak egymásba s egymás fölé helyezkedve emelhette ki a maga épületét az ösztönösség káoszából. Elképzelhető az is, hogy a nyelvképződés folyamatával, az egymástmegértés, egymáshoz s a természethez igazodás, munkamegosztás következtében egyes társadalmak valósággal félelmetes-titkos hatalmaknak tűnhettek fel más, kevésbbé fejlett nyelvi készségűek előtt, s talán nagy hódító kultúrák is alakultak az ilyen strukturális fölény alapján. Azonban a vitális élet egyre követeli a maga jogait a struktúrával szemben. Minél inkább távolodik a végső, személytől elvált forma, minél „absztraktabb", annálkevésbbé áll ellen az ösztönös használat kívánalmainak. A szó megállapodik egy meghatározott, „közkeletű" értelemben, olyanban, ami a közösséget, s méginkább annak vezetőit, szokott