Századok – 1939

Szemle - Varga Zoltán: Debreceni lelkipásztorok; mint híveik politikai és társadalmi vezetői. Ism.: Ungár László 122

122 SZEMLE lalkozik : két zircivel, azután Magyarpolány, Olaszfalu, Nagytevel, Előszállás, Bakonykoppány, Hercegfalva, Esztergár és Tósokberénd szentegyházaival. Közülük a legnagyobb figyelmet természetesen a legkimagaslóbbnak, a zirci apátsági templomnak szentelte. De e téren minden, igazán mintaszerűen széleskörű és kitartó levéltári kutatás ellenére sem tudott a legfőbb kérdésben, a templom építője személyének kiderítésében biztos eredményre jutni. Csak Kalkbrenner György boroszlói építőmestert tudta feltevésként előtérbe állítani. Szilárdabbak a zirci főoltár szobrászati részeire vonatkozó, élesszemű összevetésből nyert megállapításai. Ezek értelmében a pápai bencéstemplom főoltárát nagy valószínűséggel, a zircit pedig bizonyos fenntartással a Magyarországon egyebütt is foglalkoztatott Rössler János bécsi mester alkotta. A tanulmány fő értékét nem az alkotó mesterek kutatásában és újszerű felfedezésekben látjuk, mert ilyenekre a tárgy természeténél és a különösen mostoha levéltári viszonyoknál fogva eleve sem lehettek vérmes reményeink. Ellenben feltétlenül nagyra értékeljük a szerzőnek egészen kiforrott módszertani képzettségét és eljárását. Nagy türelemmel és szívós utánjárással végezte levéltári nyomozásait Boroszlóban, Budapesten, Győrött, Pápán, Veszprémben és Zircen. Igen lelkiismeretesen áttanulmányozta a barokkra vonatkozó külföldi irodalmat és a dolgozatához szükséges hazai könyvészetet. Alapos és gyakorlott művészettörténeti szemléletéről szép elemző leírásai tanúskodnak. Mindezt az elméleti és gyakorlati tudást szervesen egybeolvasztotta, s továbbhaladva a rideg pozitivista ténylátásnál, a barokk legmélyebb szellemtörténeti gyökereibe iparkodott bekapcsolódni. Kifejezőképessége első munkához mérten egészen jó, csak sok fölösleges idegen szó és magyartalanság csúszott a tolla alá. A 13. oldalon 1768 helyett 1668-at kell olvasni, a 17.-en pedig a pannonhalmi négyzetes folyosó déli szárnyának meghosszabbításaként nem 18x96, hanem 18.96 m-ről van szó. A könyv nyomdai kiállítása szinte fényűzően szép. Vanyó Tihamér (Pannonhalma). Varga Zoltán : Debreceni lelkipásztorok, mint híveik politikai és társadalmi vezetői (1790—1848). Kny.: „A debreceni református kollégium tanárképző intézetének dolgozatai" 1936, 13. sz. Debrecen, 1936. 8° 28 1. — A debreceni református lelkipásztorok igehirdetésének politikai ós társadalmi vonatkozásait kutatva V. elsősorban az államformáról vallott álláspontjuk gyökereit vizsgálja. Megállapítja, hogy a külföldi református felfogással, a köztársaság dicséretével ellentétben náluk a monarchikus államforma egyedülvalósága állott előtérben. Református egyházunk az ellenállás tanát, mely az alkotmányos és demokratikus fejlődés alapjait vetette meg, nem vette át, s így „az abszolutizmussal szemben sem képzett élő erőt". Az 1790-es éveket követő idők állami abszolutizmusa csak erősítette a monarchiáról vallott nézeteiket. A hatalom Istentől való, annak mindenki engedelmeskedni tartozik. A királyi méltóság isteni eredetű, a fejedelmek az isteni gondviselés eszközei. Innen a feltétlen engedelmesség eszméje. Ez nemcsak a király irányában, hanem a tisztviselőkkel szemben is kötelesség, ámbár itt a felvilágosodás hatására a magyar barokk-rendi koncepciótól való elhajlás figyelhető meg : polgári értékelés jut kifejezésre annak hangoztatásában, hogy a tisztviselők a népért vannak s nem megfordítva. Az ellenállás gondolatának hiánya az 1790—91. és az 1825—27. évi országgyűlések „diétái prédikátorainak", két debreceni lelkipásztornak felfogásából is kiviláglik, kik a király és rendek, az uralkodóház és a nemzet közti