Századok – 1938
Történelmi irodalom - Károlyi Árpád: Az 1848-diki pozsonyi törvénycikkek az udvar előtt. Ism.: Angyal Dávid 92
93 TÖRTÉNETI IRODALOM kifejtve új világot derít nevezetes fejleményekre, Burckhardttal szólva nem csupán speciális, de egyetemes értékű, s a legjava szellemtörténet nevével is megtisztelhető. Első tekintetre úgy látszik, hogy az a történet, melyet K. elbeszélni vállalkozott, nagyon is egyszerű, nem alkalmas problémák felvetésére, nem kecsegtet változatos fordulatokkal. Hiszen eléggé ismeretes, hogy az 1848-i pozsonyi törvények forradalmi mámorban keletkeztek, s hogy az udvari főhatóságok a forradalmak által megrendült monarchia gyengeségének érzetében némi vonakodás után szentesítésre ajánlották a gyökeres újításokat. Harmincegy törvénycikk jutott el így Pozsonyból két hatóságon át a király elé. Többségük kisebb-nagyobb bonyodalmat okozott, de nagyjában egyformán simultak el az ellentétek. Ott is, ahol a döntő tényezők ellentéte igen csekély, K. a hálátlan anyagból mindig kicsihol valami érdekeset és jellemzőt, úgyhogy a monotoniát szerencsésen elkerüli. Két törvénycikk szentesítésének története K. előadásában" kiválóan érdekes és tanulságos. Az egyik ezek közül a III. tc., vagyis a független magyar minisztérium alakításáról szóló. Ez a törvénycikk alakította át gyökeresen a monarchia kormányzatát ; természetes, hogy keletkezése és elfogadtatása nagy izgalomba hozta a pártokat Lajtán innen és túl. Természetes az is, hogy a történetírók eléggé foglalkoztak a törvénycikk történetével, de csak K. elbeszéléséből értesülünk a törvénycikk igazi történetéről. Ez az elbeszélés nem csupán a történeti fordulat jelentőségét és izgalmát érezteti velünk, hanem újsága által is meglepő. Először is határozottan formulázza, amire eddig inkább céloztak a történetírók, hogy az a március 3-i felirat, melyet az országgyűlés 14-én fogadott el, s melyet országos küldöttség adott át a királynak, nem felelős minisztériumot kért, hanem a helytartótanács teljhatalmú főhivatalnokainak kirendelését kérte az országgyűlésre, hogy ott feleljenek a kormány cselekedeteiért. Kossuth nem mert többet követelni március 3-án, a felelős minisztérium felállítását csak arra az időre kéri, amikor az országgyűlés a helytartótanács tagjaival megtárgyalt reformokat már törvények formájába önti s azokat a király is szentesíti. Mint látjuk, a március 3-i felirat bölcs óvatossággal készítette elő az alkotmány reformját, de mégis merésznek látszott akkor, mert az országgyűlés régi jogkörét lényegesen nagyobbította. Azonban a március 13-i bécsi forradalom után a helytartótanács tagjainak kirendelése már csekély reformnak látszott. Az országos küldöttség tagjai, mikor a hajón vitték a feliratot, már azon tanakodtak, vájjon nem volna-e jobb a felirat világos értelmén túlmenve, egyenesen a felelős magyar minisztérium kinevezését kérni a királytól. Sőt más gondolat is vetődött fel a hajón utazó előkelő társaság körében. Mit ér a minisztérium, ha a Bécsbe küldött felterjesztéseket a gyámoltalan király nevében az osztrák tanácsosok tetszésük szerint intézik el? Mindezen segíteni kellett, de a küldöttségnek nem volt joga a feliratot megmásítani.
