Századok – 1938
Történelmi irodalom - Schwerin; Claudius Frh. v.: Grundzüge der deutschen Rechtsgeschichte. Ism.: Bónis György 70
71 TÖRTÉNETI IRODALOM magában bírálni, mint bármelyik más kultúrnemzet irodalmi termékét : az olvasó nem szabadíthatja fel magát egykönnyen a tudat alól, hogy a szerző szellemi elődei a magyar tudomány nemzedékeinek voltak néha túlontúl is előnyben részesített mesterei. Különösen pedig alkotmánytörténeti műben léptennyomon ismerős alakokra bukkan az ember, mint a germán fegyveres népgyűlés vad harcosaira, vagy ismerős fordulatokra, mint az örökösödésbe oltott választás, melyeket kísérteties hűséggel ültetett át a magyar múltba régebbi jogtörténetírásunk. így a német alkotmánytörténet új eredményeit sommázó könyv egyszersmind a mi fejlődésünknek is indexe, vagy inkább annak a magaslatnak a mutatója, amelyre bizonyos számú év után fel fogunk jutni, ha az eddigi mintát a jövőben is szem előtt tartjuk. Ettől a jelentőségétől eltekintve nem nehéz feladat a Sch. könyvét megillető helyet kijelölni. A „kis Brunner" utolsó sajtó alá rendezése után a szerző önálló jogtörténeti tankönyv írására határozta el magát. A tárgy elhatárolásában teljesen kirekesztette az amúgysem túlságosan bő magán jogtörténetet, ami meglehetős veszteség. A tárgyalásban Brunner művésziesen tömör stílusát mellőzve világos, a hallgatóknak is jól érthető, néhol túlságosan is egyszerű módon foglalta össze a német alkotmány fejlődését mind a mai napig. Ezzel rendkívül nagy anyagot tudott igen kis helyre szorítani, ami bizonyára megfelel a pedagógiai célnak. De nem hallgathatjuk el azt a meggyőződésünket, hogy ha anyagredukció árán is, de el kellett volna még egy tankönyvnek is jutnia az élvezetesség bizonyos fokáig. Állásfoglalásaiban világosan megfigyelhető a brunneri örökség, ami azonban nem a „Grundzüge" értékéből von le, hanem a megvetett alapok szilárdságát mutatja. Számos kérdésnél érezzük, hogy amit a mester megírt, az még a tanítvány korában is szinte teljes egészében helytálló ; ha Sch. kritikai megjegyzéseit nézzük a hűbériség újabb felfogásával, vagy a római birodalom hatásának túlbecsülésével szemben (itt főképen Dopsch és Fustel de Coulanges képviselik az ellenkező álláspontot : 46 1. 3. jz., 82. 1., 2. jz.), úgy érezzük, hogy a német jogtörténet vagyonállományát sem az idő, sem az újabb elméletek nem teszik értéktelenné, csak kisebb eltolódásokat, értékmódosulásokat idéznek elő. De ez a konzervatívizmus nem jelent túlzó maradiságot. Itt elsősorban a szellemtörténet csekélyszámú említéseit kerestük kíváncsi szemmel, s a munka egész beállítása azt mutatta, hogy már nem egy feltörekvő irány elfogadása vagy el nem fogadása a kérdés, hanem egy elismert álláspont eredményeinek az anyagba való beledolgozása és a túlzások lenyesegetése. Milyen távol áll a jogtörténetnek a szellemtörténetbe való beolvasztása ellen való védekezés Sch.-nél (VIII, IX, 2. 1.) azoktól az ijedten konzervatív hangoktól, melyek nálunk fogadták a szintézisre való törekvés első jelentkezését ! Amit Sch.-tői megtanulhatunk és feltétlenül meg is kell tanulnunk, az a többi, határos és rokon tudományok irodalmának és eredményeinek bámulatos ismerete, a jogfejlődésre hatással volt tényezők (szellemiek és gazdaságiak)
