Századok – 1938
Pótfüzet - KOSÁRY DOMOKOS: Magyar és francia külpolitika 1848–49-ben 642
F 93 J MAGYAR ÉS FRANCIA KÜLPOLITIKA 48/49-BEN 647 szágban, a kormány ellen, mely sarkallja és támogatja az ellenségeket. Ε háború végén Magyarország függetlensége áll. Ezt ne felejtse a Köztársaság ! Tevékenységének, mely a semmivel egyenlő Magyarországon, akkor kell majd éreztetnie magát, ha nem akarunk felhagyni vele !" De Gérando összeköttetésben állt. a francia követséggel, a helyszínen tanulmányozva a viszonyokat. Egy szeptember 13-i jelentés (valószínűleg Bernays attaché-től) De Gérando küldetését említve kijelenti : ,,Ha van francia, aki e kérdést a maga teljességében érti, úgy az De Gérando". Októbertől azonban már a múlté a magyarpárti hang. Boilleau november 4-i jelentése szerint a bécsi felkelés a lengyelek és magyarok ügye, ami egyáltalán nem lelkesítő tény. A magyarokról külön megjegyzi, hogy nagy területükön szinte elvesznek az ellenséges fajok közt, melyeket a „cabinet Imperial aussi bien que leur propre prétention de tout ramener à l'unité magyare" bírt felkelésre. Eddig ez a kérdés kissé más formában szerepelt a követ jelentéseiben, viszont november 9-én már ezekben olvashatjuk, hogy ha ki is terjedne Kossuth pártja az egész magyarságra, akkor is kisebbséget jelent a magyarság maga azon a területen, melyen uralkodik. Mi sem jellemzőbb erre a meglepő iramú frontváltoztatásra a magyarsággal szemben, mint az, hogy a követ oly mozgalmak pártjára áll, melyek elnyomását nemrégen még epedve várta éppen a magyar kormánytól. A néhány hónapja örömmel fogadott erdélyi unióról december 11-én kijelenti, hogy "a lakosok többsége és a régi alkotmány ellenére" történt. Ugyanaz a De la Cour, aki Batthyány politikáját annyira méltányolta, most fenntartás nélkül a „rend helyreállítói" mellé áll, vakon hagyja magát az osztrák vezetők nézeteitől s vádjaitól befolyásolni, hűen továbbítva Párisba a magyar ellenállást kicsinylő jelentéseket is. Pest elfoglalása szerinte a legnehezebben meggyőzhető elmék számára is bizonyság arra, milyen mondvacsinált és kevéssé reális e függetlenségi felkelés.1 A francia követnek e nagy jobbraátja a reakció felé kétségtelen erős összefüggésben volt azzal, hogy Franciaországban a forradalmi gondolat 1848 tavasza óta fokozatosan háttérbe szorult, de nem pusztán ebből következett, hiszen már időben is a decemberi elnökválasztás előtt történt. Mindenesetre az a tény, hogy De la Cour az osztrák egység védői mellé állt, azt eredményezte, hogy teljesen osztrák nézetek befolyása alá került s képtelen volt többé az események reális megít élésére. így t ökéletesen elhitte Windisch-1 1849 jan. 8.
