Századok – 1938

Pótfüzet - VARGA ZOLTÁN: A szabadságeszme a XIX. század első felének magyar államszemléletében 576

(»00 VARGA ZOLTÁN [62] korlátozó tevékenységétől függ. Szabad tehát az emberiség érdekében józan megfontolással gondolkodni, az emberiség szellemi emelkedését szolgáló eszméket fejtegetni, de nem szabad az emberiséget hátráltató, veszélyeztető áleszméket szétszórni, „ezért szabad erényes érzelmünket kimutatnunk s az emberiség közjavát józan meggondolásból és erényes érzelemből folyó tettel is előmozdítanunk '.1 Az önkorlátozás e követelménye a természetjogi liberalizmus tanításaiban már nem található meg. Optimista felfogása szerint a sajtószabadság minden körülmények között csak elősegítheti az emberi szellemnek az előítéletek rabságából való kiszabadulását. Stáncsics Mihály szerint az író akármit ír is, sem egyes ember, sem az egész emberi társadalom ellen nemvéthet. Ha írása jó, használ ugyan a társadalomnak, ha rossz, viszont nem használ ugyan, de nem is árt. Ha állítása veszedelmes, könnyen megcáfolható a szabadsajtó útján. Az író, midőn munkáját közreadta, szabadakaratával és jogával élt s az olvasó is szabadon él jogával. Az író senkit sem kényszerít arra, hogy munkáját olvassa. Ha valaki munkájában Isten létét tagadja s azt állítja, hogy az emberi lélek is meghal a testtel együtt, az, Stáncsics szerint, sem az egyes embernek, sem a társadalomnak nem árt s Istent sem sérti. Az egyes embernek nem árt, mert az állítást olvasó ugyanúgy szabadakaratú lény, mint az író. Szabadakarattal rendelkező ember pedig nem fogad el semmiféle tételt sem csupán azért, mert valaki állítja azt, hanem csak akkor teszi magáévá, ha igazságáról meggyőződött. Ha a tételt valaki elfogadja : szabadságával él, már pedig ha ennek következtében valami rossz éri, azt nem másnak, — csupán önmagának köszönheti. A társadalomnak sem árthat az ilyen közlés, mert a társadalmat azok az egyes emberek alkotják, kiknek ez az író nem árthat. De nem sértette az ily ember Istent sem, mert Isten nem olyan, mint a gyarló ember, hogy szóval megsérthető. „Miből az következik : nincs ember agyában gondolat, nincs lelkében meggyőződés, mit közölnie nem volna szabad".2 A sajtószabadság kérdése mélyen összefügg a korai liberális társadalom politikai törekvéseivel is ; mint a rendiségnél, itt is szerepel az alkotmány szempontja, ami azonban már nem a rendek privilégiuma, hanem minden ember eltulajdoníthatatlan sajátja. A véleményszabadság itt nem a „közértelmesülés" eszköze csupán, hanem a kormányzás 1 Athenaeum 1839, I. f. é. 9. sz. 2 Sajtószabadságról nézetei egy rabnak, 68. s köv. I.