Századok – 1938
Pótfüzet - VARGA ZOLTÁN: A szabadságeszme a XIX. század első felének magyar államszemléletében 576
[53] A SZAB AD SÁGESZME A XIX. SZ. ELSŐ FELÉBEN 001 letesség útjának keresésében a század elejének magyarsága még a történelmi egyházakra támaszkodott. Ha a dogmatikai rendszerek ellentétét a kanti etika tételeinek protestáns és katolikus egyházak tanításaiban egyaránt érvényesülő hatása csökkentette is : ez az egyháziasság megszűnését még nem jelentette. A természetjogi liberalizmus azonban, amenynyiben vallásos és erkölcsi célkitűzésekről beszél és ilyen értékelést alkalmaz is, ezeket sajátos tartalommal telíti felvilágosodás!, racionalista életszemléletből táplálkozó világnézete. A tökéletesedés szükségét hirdeti ugyan ez az irány is, de elérésének útját nem az egyház keretein belül találja meg, sőt éppen tagadja, hogy a hit „minden dogmáival, előítéleteivel, észkorlátozó tanaival" nélkülözhetetlen, egyedüli támasza a társadalmi rendnek. Ellenkezőleg : a tökéletességet éppen abban látják, hogy a lélek szabad legyen „a meglepetésnek, érdekeknek, érzékiségnek, az áligazságnak, a feneketlen hitnek túlnyomó befolyásától". A természeti liberalizmus is hirdeti, hogy az ember rendeltetése fejlődés, haladás jóban, szépben és nemesben, az ostobaság és sötétség kiirtása, az értelmiség és világosság gyarapítása ; mindennek mértéke azonban nem más, mint „az emberiség legfőbb dísze, a szabadság és egyenlőség". Céljukat abban látják, hogy „dolgaikat egyenként s egyetemleg ezekhez irányozzák". Vallási és erkölcsi téren is ez az igazi mérték és érték.1 Az erkölcsi világba általános reformot akarnak bevezetni, de Jézus tanításának foglalatját csupán az egyenlőség, szabadság és testvériség tételére kívánják korlátozni, e tanokra épülő egyetemes keresztyénséget óhajtanak kiépíteni s az egyenlőség nevében ki akarják irtani a „felekezetek sok évszázados vértől párolgó neveit".2 A történelmi egyházak a szabadságfogalom mérlegére téve nyerik el a szigorú, lesújtó bírálatot. „A katolicizmus eleitől fogva a szolgai alázat s vakbuzgóságban nevelte gyermekeit." Ugyanígy ítélik meg a protestánsokat is : az emberszeretet náluk is csak a biblia hideg betűje maradt, protestáns nevük csak gúny volt, a haladás zászlaját csak ámításul vitték híveik előtt.3 A szabadságfogalom azonban nem áll meg e nemzedék lelkében azon a ponton, hogy az értékrendszer alapját képezze, hanem magával az istenség gondolatával azonosul, a magát „szabadságimádó pogány ember"-nek nevező Petőfi azt hirdeti : „egy vallás van a földön : szabadság ! Aki mást vall, retten-1 Szacsvai Imre : Népkívánatok, 8—9. 1. 2 Kolmár József : Koreszmék. Életképek 1848, II. f. é. 132. 1. 3 U. az uo. 230—232 1.
