Századok – 1938
Értekezések - MAKKAI LÁSZLÓ: A román történetírás új iskolája 60
A román történetírás új iskolája. Idestova két esztendeje áll a harc Iorga Miklós és a Revista Istoricá Romána című szakfolyóirat körül csoportosult fiatal román történészek közt. Bár személyi ellentétek is húzódnak meg mögötte, ez a vita mégis jóval jelentősebb a tudósok közt oly gyakori nézeteltéréseknél, mert a háborúutáni román tudományos élet válságára vet világosságot. A támadó fél Iorga volt, de úgy fordult a dolog, hogy most neki kell majd védekeznie a minden oldalról tornyosuló vádakkal szemben. Ő maga idézte fel a vihart s a következmény az lett, hogy a fiatalok felismerték az idő elérkezettségét az idősebb nemzedék s főleg Iorga történetírói munkásságának teljes átértékelésére. Régóta érik ez a folyamat, mondhatni az új Románia megszületése óta, de szavakat csak most talált a megnyilatkozásra. Magát a vitát Iorga éles kritikái robbantották ki, melyeket a fiatal nemzedék két képviselőjének új könyveivel szemben nyilvánított.1 .A különben is igen heves vérmérsékletű és érzékeny Iorga nála is szokatlan keserűséggel és odaadással vetette rá magát a két író hitelének lehetőleg teljes megsemmisítésére. Előbb politikai lapja, a Neamul Románesc indított hónapokon át folytatódó keményhangú cikksorozatot, majd ő maga adott ki egy kis röpiratot, melyben a két megtámadott mögött már egész iskolát vél felfedezni, amelyik — szerinte — puszta alacsonyabbrendűségérzéstől és irigységtől vezettetve az ő tudományos pozíciója ellen tör. Az „iskola" tagjai, C. C. Giurescu, P. P. Panaitescu, Gh. I. Brätianu és D. Bodin sorra válaszoltak a személyeskedő hangú nyomtatványra.2 A viszontválasz sem késett sokáig. Iorga az Akadémián tartott előadást P. P. Panaitescu könyve ellen, majd a Liga Culturalá két felolvasóülését foglalta le az „új iskola" bírálására. Ezt az utóbbi két elő-1 C. C. Giurescu : Istoria Românilor, I. (Bucuresti 1935.) — P. P. Panaitescu : Mihai Viteazul. (Bucuresti 1936.) 2 Ν. Iorga : „Scoala nouä" de istorie. Ο lämurire definitivá. (Bucuresti 1936) 17.' 1. — Gh. I. Brätianu : In jurul scoalei nouä de istorie. Curentul 1936 V. 14. — P. P. Panaitescu : Scoala noua de istorie. Un räspuns. (Bucuresti 1936) 3. 1. — D. Bodin : Scoala nouä de istorie. Räspuns d-hii N. Iorga. (Bucuresti 1936) 16. 1. — C. C. Giurescu : In legäturä eu „Istoria Românilor." Räspuns recenziei d-lui Ν. Iorga. (Bucuresti 1936) 54. 1.