Századok – 1938

Értekezések - MAKKAI LÁSZLÓ: A román történetírás új iskolája 60

A ROMÁN TÖRTÉNETÍRÁS ÚJ ISKOLÁJA 61 adást második röpiratként kiadta,1

majd engesztelő kegyeleti kirándulást szervezett Cozia kolostorába, Mihály vajda anyjának sírhelyéhez, akinek emlékét — szerinte -— P. P. Panaitescu könyve megsértette. Az „iskola" nevében aztán C. C. Giurescu szögezte le nemzedékének állásfoglalását, nemcsak az éppen időszerű kérdésben és Iorgával szemben, hanem a román történetírás jövő fejlődésének szempontjából is.2 A sok személyes ízű megjegyzés közül elég nehéz kihalászni, hogy tulaj donképen mivel is vádolja Iorga elpártolt tanítványait. Nagyjában mégis a következőkben foglalhatók össze kifogásai : a Revista Istoricä Romána köré tömörült új történésznemzedóket kicsinyes személyi és pártpolitikai szempontok vezetik tevékenységében. Megszállják a tudományos közélet fontosabb pozícióit s minden előnyt híveiknek juttatnak. Munkásságuk, melynek tudományos értéke nagyon is vitás, főként az idősebbek és elsősorban az ő (Iorga) érdemeinek lebecsülésére s ezáltal önmaguk érdemtelen előretolására irányul. Hideg racionalisták, akik számító állogikával, az ellenmondások és aprócseprő tévedések szőrszálhasogató keresésével rontják a hitelét idősebb tudósok fáradsággal összehordott életművének. Elkeseredve hasonlítja őket Titu Maiorescu szkeptikus és kritikus nemzedékéhez, amely ellen neki kellett fiatalabb korában keményen küzdenie. És végül, ami a legsúlyosabb, a fiatal történészek elfeledkeznek a nemzeti érdekekről, kicsinyes adatok kikutatásával befeketítik a román mult dicső alakjait, sértik a nemzeti érzést és fegyvert adnak a románság ellenségeinek kezébe. „Antinacionális" történetírás ez és szakítás a mult megtartó hagyományaival. Látszatra indokolatlan lenne ez a szenvedélyes felháborodás, ha csak azt tekintjük, hogy miben nyilvánul a két történész „nemzetietlensége". Az első kissé több jelentőséget tulajdonít a románságra gyakorolt szláv hatásnak, mint elődjei általában, a másik pedig Mihály vajda fejedelmi származását vonja kétségbe és megállapítja, hogy a románság első egyesítője a nagybirtokosok érdekeit képviselte a néppel szemben. Mindezt már mások is megírták előttük, csakhogy akkor ez nem jelentett veszedelmet. De Iorga jól látja, hogy ma ezek már komoly tünetei a veszedelmesen hódító történeti köztudatváltozásnak és hogy a megtámadott fiatal történészek ezt a változást akarják győzelemre segíteni. A tárgyilagosság, illuziómentes valóságlátás az, amit ma a román szellemi közvélemény fiatal rétege követel politikában, irodalomban, történelemben egyaránt. Összefügg ez a románság háborúutáni természetes lelki válságával. Azelőtt minden román szellemi és anyagi energiát lekötött a nagy egyesülésért folytatott sokoldalú munkásság, mely fölött egy megígért paradicsom, Nagyrománia vágyálma lebegett. Az álom valóra vált, de a paradicsom helyett sokkal válságosabb helyzetben találta magát a románság, 3 N. Iorga : Ο scoalä nouä istoricä (Bucuresti 1936) 50. 1. 4 C. C. Giurescu : Pentru „vechea çcoala" de istorie. Räsρ uns d-lui N. Iorga. (Bucuresti) 1937, 70. 1.