Századok – 1938

Történelmi irodalom - Nigg; Walter: Geschichte des religiösen Liberalismus. Ism.: Vanyó Tihamér 532

535 TÖRTÉNETI IROD ALOM szabadelvű irányzattal, hiszen az óliberalizmus vallásbölcseleti okoskodásától és szélsőséges történetkritikájától eltávolodott, a modern hittudomány alapvetője, Ritschl, majd elismert vezetője, Harnack s utóbb Troeltsch tanításában mégis bőven ráakadunk a szabadelvű gondolat hatására, s ők bizonyos eltérő külső látszat ellenére is méltán sorozhatok az új protestantizmus képviselői közé. A régi és az új protestantizmus tanításának ütközését élesen megvilágítja azoknak a lelkészeknek életsorsa, akik hivatásuk gyakorlásában vallásos szabadelvű felfogásuk miatt ellentétbe kerültek egyházi hatóságukkal, s hajthatatlanságuk miatt elvesztették állásukat. Az ilyen esetek a mult század negyvenes éveiben kezdődnek, és különösen megsokasodnak a század második felében, amikor az egyetemeken tanított modern hittudomány a kikerült lelkészeken igen érezteti hatását. Az összeütközések okai különfélék : majd az Apostoli Hitvallásnak az egyházi ténykedések közben való mellőzése (mert tanulmányaik megingatták benne hitüket), majd szocialista állásfoglalás, vagy az egyházi hatósággal való szembeszállás és engedetlenség. Mindez — N. szerint — az evangélikus egyház eljárásának csődjét, elveinek feladását jelenti, a lutheri felfogással szemben a katolikus eretnekgyakorlatba való visszaesést, és a középkori inkvizícióra emlékeztet. De visszatükrözteti a németországi vallásos szabadelvűség válságát is. A vádlottak ugyanis nem a maguk egyéni véleménye miatt kerültek bíróság elé, hanem neves szabadelvű hittudósok tételeinek hangoztatásáért. Ezek örültek is szobájuk rejtekében a vádlottak bátor helytállásának, de nem siettek volna segítségükre. így a harc eleve az ortodoxia győzelmével végződött. A hivatalos egyházon kívül a szerző figyelembe veszi a vallásos szabadelvűség irodalmi ellenfeleit is. Legtermészetesebb ellenfelei közé tartoztak az ortodox felfogású hittudósok. Egy részük hitvédelmi célzattal nem annyira az alapelvekkel szemben, mint inkább egyes veszélyeztetett részletkérdésekben szállt síkra. Hatékonyabbnak bizonyult mások elvi állásfoglalása, így pl. annak megállapítása, hogy a vallásos szabadelvűség csak az öntudat hittudománya, míg a pozitív irány a tények teológiája ; hogy az új protestantizmus semmi egyéb, mint a fejlődés gondolatának a hittudományra való alkalmazása stb. Az ellenfelek harmadik csoportja egyenesen támadásba ment át ,,a hittudomány sansculotte-jai és jakobinusai", „az utca és a halárusbódék ékesszólása ellen". A legalaposabb és legszellemesebb támadást Kuyper Ábrahám, a kálvinizmus nagy megújítója intézte az újprotestantizinus s a modern hittudomány ellen, amely szerinte nem egyéb, mint művelői tulajdon lelkületének kivetített délibábja. A jobboldalról jövő ostromnál sokkal jobban fájt a szabadelvűségnek a baloldal támadása. Innen egyrészt fél-mivoltát, következetlen megalkuvását vágták fejéhez, másrészt kereszténytelenségét, vallástalanságát, látszat-hittudományát. Hartmann Edvárd szerint a szabadelvű protestantizmus „olyan székre ül fel, amelynek