Századok – 1938

Történelmi irodalom - Nigg; Walter: Geschichte des religiösen Liberalismus. Ism.: Vanyó Tihamér 532

532 TÖRTÉNETI IROD ALOM hogy a királyi különös jelenlét bíróságának a XIV. század utolsó és a XV. század három első tizedében önálló pecséttel rendelkező külön kancelláriája volt, amelyet a kancellár nevében annak helyettese vezetett. ' Ember (iy(íz(

·; Nigg, Walter : Geschichte des religiösen Liberalismus. Entstehung — Blütezeit — Ausklang. Zürich und Leipzig, 1937. Max Niehans Verlag. 8° 422 1. A fiatal svájci egyháztörténész e harmadik nagy munkája anyagkiválasztásban, tárgyfelfogásban és feldolgozásban az előző kettővel rokon. Az elsőben (Franz Overbeck. Versuch einer Würdigung. München, 1931) a mult századi hittudomány legnagyobb kérdéseibe, a kereszténység és a művelődés viszonyába mélyedt el ; a másodikban (Die Kirchengeschichtsschreibung. Grundzüge ihrer historischen Entwicklung. München, 1934) az egyháztörténetírás legnagyobb mestereiről· nyújt eszmetörténeti méltatást, különös figyelemmel az Egyház eszméjének az egyháztörténetírásban megnyilvánult változásaira és a módszertani fejlődésre, nagyszerű egyéni jellemzésekkel, művészi előadásban. Legújabb hatalmas feldolgozásában is személyiségek elemzésére felépített eszmetörténetet ad. Könyve címét pontosabban így jelölhetnők meg : a vallásos szabadelvűség eszméjének története. Mert a gondolat képviselőinek szellemi jellegével és sorsával törődött csupán, s a nagy áramlatnak az élet különféle területein megnyilvánuló hatásával nem foglalkozik. Műve tehát egészen más jellegű, mint pl. Weillnek általa nem is használt munkája (Histoire du catholicisme libérale en France 1828 — 1908. Paris, 1909), de így is következetes és zárt egész. Ám ha már a tisztán eszmetörténeti feldolgozást választotta, ennek magától kínálkozó egyetemestörténeti összefüggései miatt helyesebben .cselekedett volna, ha nem korlátozza kutatásait csupán a birodalmi és svájci német nyelvterületre. A román és angolszász országok vallásos szabadelvűsége ekként szinte teljességgel kimaradt könyvéből. Még kevésbbé tudjuk helyeselni, hogy csak a németnyelvű irodalomra támaszkodik, s pl. még Rousseau vallásosságának vizsgálata során sem használta fel Massonnak erről írt háromkötetes kitűnő monográfiáját. (La religion de Rousseau.) A német forrásmunkák kiválasztásában pedig kissé mostohán bánt a katolikus feldolgozásokkal, pl. nem használta Dunin Borkowski négykötetes Spinozáját. így részben erre a könyvére is vonatkoztatható az a kifogás, amely már az egyháztörténetírásról írt műve ellen is elhangzott : anyagának és forrásainak kiválasztásában itt-ott megnyilvánuló szűkkeblűsége előadásában megbosszulja magát. N. munkája az újkor és legújabb kor szellemiségének rendkívül tág területeit öleli fel, s tárgyának első és úttörő feldolgozása. Vizsgálódásait jól megalapozza, igen nagy gondot fordít a vallásos szabadelvűség gyökereinek feltárására. Az előfutárok közt elsőnek a humanizmust említi. Szembeszáll a renaissance elsősorban