Századok – 1938

Történelmi irodalom - Emlékkönyv Domanovszky Sándor születése hatvanadik fordulójának ünnepére 1937. május 27. Ism.: Ember Győző 524

524 TÖRTÉNETI IROD ALOM Emlékkönyv Domanovszky Sándor születése hatvanadik fordulójának ünnepére. 1937 május 27. Budapest, 1937. Kir. M. Egyetemi Nyomda, 8° 726 1. Hatalmas terjedelmű, szép külsejű kötetben 36 tudós tanítvány rója le a hála, tisztelet és szeretet adóját Domanovszky Sándornak, a Pázmány-Egyetem magyar művelődéstörténeti tanszéke tanárának, születése hatvanadik évfordulóján. Egyetemi tanároktól gyakornokokig mindegyikük szelleme termésének javát hozza, így tesz bizonyságot a hatvanéves professzor tudományos nevelőmunkájának eredményéről, akinek tudományos munkásságáról műveinek 9 oldalra terjedő jegyzéke tanúskodik. Dicséret illeti meg a kötet névtelenül maradt szerkesztőit fáradságos, de örömmel vállalt munkájukért, elismerés a nyomdát, amely megértette az ünnepi alkalom jelentőségét. A szerzők csaknem mind a világháború utáni húszas· és harmincas évek nemzedékéből valók. Az emlékkönyv tehát alkalmat nyújt arra is, hogy belőle e nemzedék történeti érdeklődésére, a magyar történetírás legújabb irányaira és útjaira is következtessünk. Az emlékkönyvek természetének talán legmegfelelőbb, ha a szerzők különleges tanulmányaikból kiindulva, de mintegy azok fölé emelkedve, a történettudomány egészére vonatkozó új szempontjaikat foglalják össze, ilyen Hajnal István értekezése (A technika fejlődése), amelynek címe elsősorban a nem-történész figyelmét vonja magára, tartalma viszont éppen a történészek érdeklődésére tart igényt. Mélyenjáró,' állandó feszült figyelmet igénylő gondolatainak mindenki számára érthető formába öntése igen nehéz feladat lehetett, hiszen új fogalmak érzékeltetésére kellett szavakat keresnie. Magának a technika fogálmának meghatározása is egészen új nála. Az anyag, az ember és a társadalom titokzatos kapcsolatairól, az emberi alakítókészség (=technika) fejlődéséről szóló leheletfinom fejtegetései elsősorban a történetfilozófiát gazdagítják, de a történettudomány minden ága, főleg a ma még gyakran kezdetleges, külsőségekre szorítkozó technikatörténet sokoldalú, szélestávlatú, nemzetközi érdeklődésre kínálkozó szempontokat nyer belőlük. — Hasonlóképen általános figyelmet érdemel Baráth Tibor cikke (Kelet-Európa fogalma a modern történetírásban). Könynyen folyó előadásban világítja meg az újabb irodalomban egyre nagyobb jelentőségre jutó történeti tájak fogalmát. Magyarország a „Kelet-Európa" névvel jelölt történeti tájhoz tartozik, amelyet nyugatról a németség, keletről az oroszság, északon a Balti-, délen a Földközi-tenger határol. Ha Magyarországot mint ennek a történeti tájnak részét vizsgáljuk, a magyar nemzetnek új „értelmét", a magyarságnak új „hivatását" ismerjük meg, amelyet sem a „nyugatos", sem a „keletes", sem a németek „középeurópai" történetszemlélete nem tud és nem akar megérteni és értékelni. A történettudomány minden ága tanulságos és gyümölcsöző szempontokat nyerhet, ha a magyar jelenségeket a keleteurópai történeti tájban szemléli, amire Baráth a politikai történet terén nyújt szép példát.