Századok – 1938

Történelmi irodalom - Gombos; Albinus Franciscus: Catalogus fontium historiae Hungaricae aevo ducum et regum ex stirpe Arpad descendentium ab anno Christi DCCC. usque ad annum MCCCI. I–III. k. Ism.: Szentpétery Imre 519

522 TÖRTÉNETI IROD ALOM mennyiben nyújt önálló adatokat ; megbízható-e, vagy hamis, zavaros és csak nagy óvatosság mellett használható stb. Ezekért a figyelmeztetésekért a gyakorlottabb kutató is csak hálás lehet. Igaz, hogy a megjegyzések szűkszavúak és, aminek hiányát nagyon érezzük : nincs megmondva, hogy a kritikai megjegyzés min alapszik, miféle okok s milyen erre vonatkozó, irodalmilag közzétett megállapítások késztették G.-t a megjegyzés megtételére. Az előszóban ennek magyarázatául azt olvassuk, hogy úgyis nagyon terjedelmessé lett müvét G. nem akarta megjegyzéseinek megokolásával még bővebbre duzzasztani. A terjedelmeit azonban szerintünk inkább másként lehetett volna csökkenteni. A kritikai megjegyzések megokolásának s az e tekintetben szükséges irodalmi utalásoknak pótlását G. maga is igéri a később megjelenő negyedik kötetben, amely különféle appendixeket fog tartalmazni. Ez a pótlás okvetlenül szükséges lesz. A kritikai megjegyzések közt meglepő az, amelyet G. Anonymusunknak, illetőleg P. mesternek, Béla király jegyzőjének munkájához fűzött, mégpedig nem — mint egyébként rendszerint teszi, — a szöveg közlése után, hanem kiemelve, elől, mindjárt a cím után. Ε szerint ,,a Gesta nem úgy maradt ránk, ahogy szerzője megírta (composuit), hanem 1350 körül teljesen átdolgozott példányban, amely csonkának (nem teljesnek) látszik". (I. 229. 1.) G. bizonyára jól megfontolva tette ezt a meglepő megjegyzést, s azért nagy érdeklődéssel várjuk annak itt hiányzó megokolását. Legyen szabad azonban, ennek a várható megokolásnak elébe vágva, rámutatni arra a körülményre, hogy a paleográfusok véleménye szerint az Anonymus-kódex írása XIII. századi jellegű. Ez a körülmény minden olyan, bármily súlyosnak látszó — előttünk ismeretlen — tárgyi okkal, amely G.-t fentebbi nézetére vezette, alig megkerülhető módon fog szemben állni. A hellyel való takarékosság szükségével okolja meg az előszóban G. azt is, hogy a külföldi szerzőknél a szöveg közlését itt-ott mellőzte s ,,a szorosan vett hazai forrásanyagból csak annyi szöveget" tartott meg, „amennyit az átvételekkel kapcsolatos utalások feltétlenül megköveteltek." A dolog úgy áll, hogy a külföldi szerzőktől származó elbeszélő források szövegeinek, illetőleg azok magyar vonatkozású részeinek közléséből kevés hiányzik a Catalogusban. Ez igen helyes, sőt a magunk részéről a külföldi elbeszélő források hazai vonatkozású részleteiből egyáltalában semmit sem mellőztünk volna ; úgysem sok az elhagyott rész, hiszen a legbővebbek (pl. a már említett stájer rímes krónika részei) úgyis közölve vannak. Maga G. a leghivatottabb igazolója annak, hogy mily kimondhatatlanul fáradságos munkát jelent ezeknek a vonatkozásoknak az összekeresése. A nagy munka eredményeinek közzétételéből ezen a részen igazán kár volt bármit is feláldozni, ha valóban magyar vonatkozású adatról volt szó. Más azonban a helyzet a hazai elbeszélő forrásoknál. G. ezekből is elhagyott egyet-mást (így a Budai Krónikát és ennek