Századok – 1938

Történelmi irodalom - Seton-Watson; R. W.: Histoire des Roumains de l’époque romaine a l’achevement de l’unité. Ism.: Makkai László 510

518 TÖRTÉNETI IROD ALOM románságot Bécstől hidegítette el, ahonnan eddig mindig sorsa javulását várta. A kiegyezés utolsó lehetőségeit Deák és Eötvös felvilágosult nemzetiségi politikája kínálta. Az 1868-i nemzetiségi törvénytől, szerinte, nem tagadható meg a nagylelkűség szelleme, a garanciák hathatósága, — de csak holt betű maradt az. (443. 1.) Az 1868-i törvény az elemi oktatásról nemes és felvilágosodott kísérlet volt. Annál kevésbbé tartja érdemesnek foglalkozni a magyar és román emigránsok (Irányi, Brätianu stb.) egyezkedéseivel, Kossuth dunakonfederációs terveivel és Klapka és Cuza tárgyalásaival. A dualizmus belpolitikája szerinte kiszolgáltatta a nemzetiségeket az osztrák-németek és a magyarok kénye-kedvének. Deák és Eötvös halála után a Tiszák feudális, korrupt, elnyomó kora következett és a románság sorozatos beilleszkedési kísérletek után passzivitásra kényszerült. A korszak legkiemelkedőbb egyéniségének Sagunát tartja, aki újjászervezte az orthodox román egyházat, mégpedig magyar kálvinista mintára (438. 1.) s ezzel a politikából kiszorult románságnak védett munkaterületet adott. Bármennyire sötét színekben festi is a Tiszák Magyarországát, nem tagadja Tisza Istvánnak sem tehetségét, sem őszinte szándékát a románokkal való kiegyezésre, de feudális és sovén gondolkodása miatt alkalmatlannak ítéli erre a szerepre. A románság utolsó reménye Ferenc Ferdinánd volt, aki még megmenthette volna a birodalmat ; halála után már csak a nyílt harc maradt hátra. Károlyi Mihály ajánlatai későn jöttek, a kocka el volt vetve. Nagyon érdekes a háborút közvetlenül megelőző és a háborús évek története. Sem Erdélyben, sem Romániában nem volt senki meggyőződve, hogy az úniót belátható időn belül meg lehet valósítani. Az erdélyiek (Aurel Popovici) egy federatív Grossösterreichben reménykedtek, a romániai németbarátpárt (Carp, Stere) pedig az anyaországot a bajor királyság mintájára be akarta kebeleztetni ; egyidőben József főherceg román királysága is szóba került. Tisza azonban hajthatatlan volt az erdélyi kérdésben és a harctéri helyzet változása az Entente karjaiba taszította a nagy tömegeiben amúgy is franciabarát románságot. Àz utolsó fejezetben a békeszerződésekkel foglalkozik. Hangsúlyozza, hogy azonkívül, hogy a tárgyalásokról kizárták, Magyarországgal szemben nem történt méltatlanság, hiszen magyar statisztikákat és térképeket használtak a határmegállapítások során, melyek elsősorban etnikai s csak másodsorban gazdasági és stratégiai szempontokból alakultak. Azt azonban elismeri, hogy például a szerb-román határrendezésnél az utóbbi két szempontot (Románia hátrányára!) nem érvényesítették. Brátianuról szólva, nem tudja eltitkolni megbotránkozását ennek szertelen területi igényei, a kisebbségi szerződés aláírásával szemben tanúsított ellenállása és a magyarországi rekvirálások tűrése miatt. A kisebbségi szerződéseket kielégítőknek tartja, de bevallja : „Hiábavaló lenne azt állítani, hogy mindezen kötelezettségeket