Századok – 1938

Történelmi irodalom - Seton-Watson; R. W.: Histoire des Roumains de l’époque romaine a l’achevement de l’unité. Ism.: Makkai László 510

517 TÖRTÉNETI IROD ALOM paraszt sorsáról még a XIX. században is, hogy az ő adatai magukban megdöntik S.-W. tételét.1 A görögkatolikus egyházi úniót anyagias hátteréért megalázónak tartja térítőkre és térítettekre nézve egyaránt, de nem tagadja döntő hatását a román megújulásra. Anélkül, hogy a román nemzeti gondolat eredetét vizsgálná, Klein Ince püspökben látja annak első harcos képviselőjét. Egyházi, nemzeti és szociális követeléseit mint a fajok első nagy küzdelmét méltatja. Az erdélyi rendi társadalom szociális merevségének túlságos mentegetése nélkül meg kell jegyeznünk, hogy S.-W. téved, mikor ezekben a vitákban két nemzeti gondolat összeütközését látja. Magyarok és szászok egyaránt teljesen rendi szempontból nézték a kérdést és a püspök igényeit a rendi alkotmány elleni támadásnak fogták fel. Jellemző, hogy kulturális téren viszont meglepően engedékenyek voltak a románokkal szemben. 1746-ban a gubernium maga akart számukra nyomdát felállítani és az 1790-i diéta a románok kulturális nívójának emeléséről tanácskozott. Bethlen Miklós a protestánsok és a görögkeletiek elnyomása ellen egyaránt felemelte szavát s az unió elleni izgatás miatt bebörtönzött Tirca román püspököt is a protestánsok szabadították ki. A nemesrendű románok nagy többsége éppenúgy résztvett a jobbágyellenes frontban, mint a szász vagy a magyar rendek. S végül nem utolsó sorban a bécsi udvar iránti bizalmatlanság vezette az erdélyi rendeket, akik Klein püspökberi a központosító kormány embeiét látták. A század vége felé azonban kétségkívül megváltozott a helyzet és a faji problémák kerültek előtérbe.2 A magyar nemzeti megújulásról S.-W. nagy megértéssel ír, különösen irodalmunkat méltatja. Jelentős magyar irodalom keletkezett ötven év alatt — mondja —, de Európa nem méltatta kellő figyelemre. (209. 1.) Sajnálatosnak tartja azonban, hogy ez a nagy kulturális fellendülés a sovinizmusba csapott át a magyar államnyelv erőltetésével s így azok a kétségtelenül jelentős szociális reformok, amelyeket a magyarság 1848-ig létrehozott, nem tudták áthidalni a nemzetiségek és a magyarság közt a rendi társadalom bűneiből származó ellentéteket. Eüsmeri egyes megértőbb és emelkedett szellemű magyar államférfiak (Széchenyi, Wesselényi, Szemere, Bem) szándékai tisztaságát és a nemzetiségekkel szemben tanúsított megértésüket ; ha érvényesülhettek volna, szerinte, végleges formában megoldhatták volna Magyarország legnagyobb problémáját. De Kossuthot a legelvakultabb magyarnak és a nemzetiségek elidegenítőjének tartja s méltatlannak ítéli a nagy tiszteletet, amellyel az angol közvélemény őt mindeddig övezte. Már sokkal enyhébben ítéli meg azt a hasonló kettősséget, amelyet a mérsékelt és túlzó román pártokban észlelhet (Saguna—Avram lancu). Ferenc Józsefet sem kíméli, nemzeti politikája, szerinte, a legsötétebb hálátlanság volt ; a 1 C. Golescu : Calatoríi. (Bucureçti 1934). 2 Ifj. Tóth Α.: Az erdélyi román kérdés a 18. században. (Budapest 1938.)