Századok – 1938

Történelmi irodalom - Seton-Watson; R. W.: Histoire des Roumains de l’époque romaine a l’achevement de l’unité. Ism.: Makkai László 510

534 TÖRTÉNETI IROD ALOM az előbbi, hiszen Geleji Katona István, mikor új román püspök választása került szóba, az erdélyi román papság jelöltjével szemben egy görögöt s egy moldvait támogatott, Bethlen pedig dáciai királyságát a megtérítendő déli románságra is ki akarta terjeszteni. A fennmaradt levelezésekből (Bethlen, Geleji, Rákóczi) kitűnik az a vitathatatlanul őszinte segíteniakarás, ami az erdélyi magyar kultúrpolitikusokat az alacsony kulturális viszonyok közt tengődő románság iránt eltöltötte.1 S.-W. meglehetősen békaperspektívából való látásmódjával szemben Révész Imre új munkája az egész kérdést a kor szellemi áramlataiba állítja be, és helyesen, mint a nyugati keresztyénség ősi prozelitizmusának szerves folytatását s a Róma-ellenes front kialakításának kísérletét ábrázolja.2 Kétségtelen, hogy Apafi és Tofeus türelmetlenebb korában a térítések itt-ott elfajultak, de inkább a politikai elemek sajnálatos elhatalmasodása miatt. Brankovics Száva román püspök üldöztetését és halálát a korabeli közvélemény egyáltalán nem tekintette vallási vagy nemzeti gyűlölet következményének, hiszen Cserei Mihály egész rokonszenvével áll a püspök mellé és tragédiáját politikai és személyi intrikának tulajdonítja.3

Végeredményben a református térítés csődjét S.-W. a magyarság és a románság közti szociális és faji különbségekben látja, de nem nagyon veszi figyelembe a térítők óriási nehézségeit a keleti és a nyugati világnézet áthidalásában és azt sem, hogy bizonyára egészen más lenne ma a térítés eredménye, ha a XVIII. századi katolikus reakció nem szorítja védekezésre az addig hódító magyar protestantizmust. A XVIII. századi erdélyi történelem S.-W. szerint a szászok és a magyarok közt váltakozó szerencsével vívott elsőbbségi harcban merül ki, de (s itt II. József szavait idézi) mindkét fél egyetértett a románság lehető legteljesebb elnyomásában. (192.1.) És ismét abba a hibába esik, hogy a jobbágyság ügyét hajlandó kizárólagosan a románság ügyével azonosítani. Megemlékszik az elnyomott románság kivándorlásáról a vajdaságokba, de elfelejti megjegyezni, hogy ennek a kivándorolt tömegnek milyen tekintélyes százaléka volt székely katonaszökevény. Pedig máshelyt úgy beszél, hogy a vajdaságokból Erdélybe folyt állandó emigráció, a nyomasztó adók miatt. (149. 1.). De sokalván ezt az engedményt, rögtön hozzáteszi, hogy „a rideg magyar feudális adórendszer csak kétségbeesetteket vonzhatott" (149. 1.), s így inkább a török fennhatóság alatt álló déli területeken látja a kivándorlás célpontját. Egyenesen kockázatos az az állítás, hogy a román vajdaságokban a parasztság elnyomatása „sohasem érte el azt a fokot, amit a feudális Európa nyugatán vagy centrumában". (159. 1.) C. Golescu olyan elrettentő képet fest a román 1 Jancsó : A román nemzetiségi törekvések története, II. (Budapest 1896) IX. és X. fejezet. 2 Révész I. : A reformáció az erdélyi oláhok között. (Erdélyi Füzetek 2. Debrecen 1938.) 3 Jancsó B. i. m. XI. fejezet.