Századok – 1938

Történelmi irodalom - Seton-Watson; R. W.: Histoire des Roumains de l’époque romaine a l’achevement de l’unité. Ism.: Makkai László 510

TÖRTÉNETI IRODALOM 515 Az erdélyi középkorban a kontinuitás jegyében hallgatólagosan feltételezi az autochton románság megszakítatlan, nemzeti szervezettségét, külön román nemesi renddel az élén. Érvelését, a sajátos magyar társadalomfejlődés majdnem teljes tekintetbevétele nélkül, III. András 1291-i hírhedt oklevelének a román tudósok által máig is fenntartott egész kezdetlegesen rossz fordítására alapítja. Eszerint az árpádkori Erdélyben szász, székely és román nemesség élt külön univerzitásokba szervezve. A románok a XIV. századig ,,a többi fajokkal az egyenlőség elve alapján" éltek Erdélyben (113. 1.). Későbbi helyzetüket fokozatos visszafejlődéssel magyarázza, melynek állomásai a román nemesség katolizálása és elmagyarosodása, az ortodoxok kivándorlása a hegyeken túlra és végül a magyar rendi társadalom 1514-ben bekövetkezett végleges megmerevedése, mely román vezetőréteg nélkül találta a jobbágysorba süllyedt magyarországi románságot és kiszolgáltatta az idegen elnyomatásnak. Különösen sötét színekkel festi a XVI. és XVII. századi erdélyi szociális állapotokat, s bár tudja a székelység helyzetének rosszabbraforcbdását is, rokonszenvét elsősorban az egyosztályú románságnak tartja fenn. A magyar rendi társadalom kétségtelenül vétkezett nemcsak a románsággal, hanem a magyarsággal szemben is, de S.-W. élesen ítélkező hangja itt-ott már a történetietlenségig fokozódik s a való helyzet megértését lehetetlenséggé teszi számára. Viszont igen komoly és mérsékelt az erdélyi fejedelemség politikai vonatkozásainak tárgyalásában. Elismeri, hogy elméletileg Erdély mindig a magyar királyság alkotó része volt (116. 1.), de a nagy fejedelmek bölcs politikája fenntartotta a török és a Habsburgok közötti egyensúlyt, s végeredményében nekik köszönhető, hogy a harmincéves háború során a magyarság nem jutott a csehek sorsára. Bethlenről írja :,,Kétségtelen, hogy sokkal tágabb szemlélete volt Európáról, mint bármely erdélyi fejedelemnek, s magatartása a törökkel szemben a román „domnuk" egocentrikus, improvizált eljárásaitól egészen eltérő koncepciókon alapult" (130. 1.). Rákóczi György mérsékelt és békés uralma alatt „Erdély nagyobb prosperitásnak örvendett, mint a kor bármely más nemzete" (131. 1.). Bethlen Dácia-királyságának tervében a középkori magyar expanziós politika felújítását látja, bár szerencsésebbnek tartotta volna, ha Bethlen is, Rákóczi is békésen fog össze a román vajdákkal a török kiűzésére. Kevésbbé helyesen világítja meg az erdélyi vallásszabadság kérdését. Elismeri az akkori időkhöz mérten páratlan toleranciát, de nem tudja megbocsátani a — szerinte erőszakos — térítési kísérleteket a románokkal szemben. Azt a teljesen tarthatatlan álláspontot, hogy ezek a térítések a magyarosítást szolgálták volna, ő sem képviseli, hiszen az erdélyi fejedelmek fordítási és egyházrendészeti akciói éppen a konzervatív románsággal szemben a szláv nyelv kiszorítását és a román nyelv győzelmét segítették elő, de megkockáztatja azt az állítást, hogy a románok reformációja tulajdonképen a vajdasági és az erdélyi románság közé akart éket verni (135. 1.). Ez a tétel éppúgy téves, mint 34*