Századok – 1938

Történelmi irodalom - Seton-Watson; R. W.: Histoire des Roumains de l’époque romaine a l’achevement de l’unité. Ism.: Makkai László 510

512 történeti irod alom a kor leglényegesebb, a román életet gyökeréből alakító problémái felett. A török hódítással kapcsolatban bocsátkozik először a két fejedelemség történetének részletesebb tárgyalásába, de itt is aránytalanul uralkodó politikai szempontból. A keletközépeurópai törökellenes front kialakulásában megkísérli megállapítani a románságnak — szerinte eddig eléggé nem méltatott — szerepét, őszinte csodálattal és rokonszenvvel ír Hunyadi Jánosról, akinek „hősi alakja újabban, ahelyett, hogy a két szomszédos faj közti együttműködés jelképéül szolgálna, vita tárgya a magyarok és románok között". (41. 1.) Annál inkább elítéli Mátyás nemtörődömségét a török kérdéssel szemben és a XV. század második felében a románságnak ítéli oda a keresztyénség védőbástyájának pálmáját. Szerinte Stefan eel Mare alakja Hunyadi, Sobieski és Savoyai Jenő mellé kívánkozik (47. 1.) ; benne látja a román történelem legkimagaslóbb, legeurópaibb egyéniségét. De mégsem tagadhatja, hogy Stefan eel Mare sikeres ellenállása nem lett volna elképzelhető a magyar háttér akkori szilárdsága nélkül, mert miután megállapítja, hogy ,,a régi román dinasztiák kevés kivétellel méltatlanok voltak nemzeti hivatásukhoz és a vazallusság s a teljes szolgaság közt eltelt korszakban egyetlen tehetséges utód sem támadt" (68. 1.), Magyarország bukásával és elszigeteltségükkel menti szánalmas tehetetlenségüket az elhatalmasodó török uralommal szemben. Mátyás halála után a két román fejedelemség sorsa meg volt pecsételve, a török ellenállhatatlanul igázta le őket, s ettől kezdve a románságnak csak két lehetősége van : vagy elfoglalni Erdélyt és ezzel döntő súlyú nemzeti ellenállást szervezni meg, vagy egy nagyobb, fajok feletti dunai birodalomban keresni helyet a szabad fejlődés biztosítására (61. 1.). A román politika utolsó félezer éve ennek a két megoldásnak keresésében merül ki. S.-W. nagyon jól látja, hogy a románságot is magában foglaló dunai Habsburg-birodalom egészen napjainkig a románság számára is a legközelfekvőbb gondolat volt. „Kérdezhetjük, hogy az osztrák uralom kifejlődése a fejedelemségek fölött nem óvta volna-e meg az egész délkeleti Európát számos szerencsétlenségtől s nem kedvezett volna-e egy egészséges nemzeti fejlődésnek a nemzetfölötti hatalmas állam keretei között" — írja (150. 1.) a fanarióta-kor megalázó állapotait tárgyalva. Érezhető sajnálkozással beszél arról, hogy a rövid (1718—1739) olténiai osztrák uralom nem volt képes tartós rokonszenvet kelteni a románokban, minden európaisága ellenére sem, mert nem alkalmazkodtak a bölcs román közmondáshoz, mely szerint a tyúkot nem megölni kell, hanem élve megkoppasztani (154. 1.). Sajátságosan jellemző, hogy míg az osztrák patriotizmusban lehetőséget lát a románok számára, addig a fajok felett álló magyar nemzet gondolatával nem tartja érdemesnek foglalkozni. Ellenkezőleg : éppen a magyar rendi társadalom merevségének, majd később a magyar nacionalizmus értetlenségének tulajdonítja a dunai birodalom megvalósulásának képtelenségét. A háborúelőtti S.-W.nak nem egészen ez volt a véleménye. „Racial problems in Hun-