Századok – 1938

Történelmi irodalom - Seton-Watson; R. W.: Histoire des Roumains de l’époque romaine a l’achevement de l’unité. Ism.: Makkai László 510

511 történeti irod alom Nem kevésbbé az a körülmény, hogy a magyar, szerb, bolgár és görög tudományosság egyhangúan elutasítja a maga területéről a románság bölcsőhelyét, s ezért e paradox álláspontokat nem veszi figyelembe. Párvan nyomán erősen hisz a hódítást megelőző dáciai római beszivárgásban s a római asszimiláció döntő hatékonyságában. A hegyet, a Kárpátokat és a Pindost tartja a nagy bástyának, mely a románságot a népvándorlás alatt fenntartotta északon és délen, s az állítólagos dáciai primitív keresztyénséget és más egyháztörténeti adatokat a régebbi román tudománnyal egyetértően döntő bizonyítéknak tekinti a kontinuitás mellett. Ervelése elavult ; a román történetírás maga is régen más utakon keresgél a bizonyítékok után. A dáciai keresztyénségre vonatkozó összes epigráfiai adatok hamisak, ezeket ma már a román tudósok is mellőzik, az ohridai pátriárkátussal való zavaros argumentálás szintén román kutatások alapján veszti el értékét.1 Erdély legrégibb topográfiai adatai kizárólag magyar és szláv nyomokat mutatnak s a román nyelv balkáni (iílyr-thrák, albán, délszláv) kapcsolatai és a román nomád pásztorkultúra minden kétséget kizárólag a Dunától délre utalják a románság kialakulásának bölcsőhelyét.2 Ezzel, az európai tudományosságban mindinkább tért hódító felfogással szemben jómaga is érzi, hogy bizonyítékai elégtelenek : „Misztérium ez, amit hinnünk kell, minthogy nem tudjuk racionális módszerekkel megmagyarázni." (4- 1.) Ugyancsak tanácstalanság és az újabb eredmények ismeretének hiánya jellemzi a román fejedelemségek megalakulásának nehéz problémája előtt is. Havasalföld és Moldva viszonyai a XIV. század elejéig teljesen elsikkadnak előadásában. Szinte semmi figyelmet nem fordít a dunavölgyi kun és tatár uralomra, pedig ma már tudjuk, hogy a magyar hatás mellett ezekben kell keresnünk a két fejedelemség kezdeteit. Helyesen keretezi be azonban a Bazarábák és az első moldvai vajdák történetét a magyar Anjou-birodalom történetébe. Ezt az egész korszakot Nagy Lajos alakja dominálja és terjeszkedő politikájának jellemzésében szinte elvész a két fiatal román országalakulás története. Ennek ellenére sem látja a magyar-román viszonyt a maga teljességében. Az Anjouk katolizáló törekvésein túl alig szentel figyelmet a Havasalföldet és Moldvát elöntő magyar és szász kivándorlásnak, a városi élet kialakulásának, a társadalmi és állami rend nyugati, főleg magyar hatásra kezdődő formálódásának, a nyugati és a bizánci kultúra ezerféle megnyilvánulásban szemlélhető harcának. Nem szólva a magyar kutatásokról, a már meglehetősen nagy múltra visszatekintő ilyenirányú román eredményeket sem használja fel és általánosságokban siklik el 1 V. ö. O. Podea, Anuarul Institutului de istorie nationala VI. (Cluj 1936) 567. 1. 2 Ld. Tamás L. : Rómaiak, románok és oláhok Dácia Trajánában (Budapest 1935). Kniezsa I.: Magyarország népei a XI. században. Szent István emlékkönyv II. (Budapest 1938).