Századok – 1938

Történelmi irodalom - Koltay-Kastner Jenő (szerk.) ld. Annuario 348

TÖRTÉNETI IRODALOM 3(349 régi tagjait, vagy vendégeit, ha érdekkel, vagy különös időszerűséggel bír munkájuk az olasz tudományos világ számára, nemkülönben egy-egy nagy olasz tudós tekintélyes szavát. Jelen közleményeinkben az Akadémia teremtette és előmozdította alkalomból világosan és precízen rajzolódik ki, hogy fiatal tudósainknak mit kell tanulniok az antik, a keresztény és a modern Róma magasztos eszményeiből. Ami a formát illeti, nem akartuk magunkat kötni sem az „Annuario" címéhez, sem jellegéhez, fönntartván magunknak a jogot, hogy aszerint, hogy milyen természetű az Akadémia tagjai által végzett munka, időrőlidőre értekezéseket, forrásokat, tanulmány-, valamint cikkgyűjteményeket közöljünk." Valóban, a jelen kötet gazdag koszorúja a különösképen történeti jellegű értekezéseknek, melyekben nem olyan éles a szaktudományi határvonal, mint amilyen erős az őket átható szellemiség közössége. Talán jobban szembetűnne ez a homogén jelleg, ha időrendben sorakoznának a tanulmányok és ha nyelvileg is egységesek lennének. Azonban így is mutatják azt a nagy erkölcsi hasznot, melyet a római Magyar Akadémia működése jelent. Tárgyát tekintve a legkevésbbé magyar szempontú és leginkább általános Radnóti Aladár terjedelmes archeológiai cikke a vatikáni profán-múzeum bronzedényeiről (Vasi di bronzo romani nel Museo Profano del Vaticano, 51—114. 1.). Ugyancsak általánosan római jellegű Fischer Endre dolgozata a köztársasági Róma legjelentősebb politikai tényezőjének, a populares-nek mozgalmáról. (Contribute alla storia del movimento dei „populäres", 126—145. 1.) Kutatja e mozgalom eredetét, motívumait, lényegét és hatását. Arra a következtetésre jut, hogy a „populäres" nem párt volt, hanem mozgalom, mely a régi város-állam eszményeivel szemben meg akarta újítani a régi állami organizmust, hogy ezáltal befogadhassa a többi itáliai népet. Hatása pedig kiterjed az egész római állami életre és így a római jogra is. Nagyjelentőségű az évkönyv tanulmányainak az a csoportja, amely a római birodalom és Pannónia viszonyával s az egykori provincia további életével foglalkozik. Köztük elsőnek kell említenünk Giulio Quirine Gigliolinak, a kiváló olasz tudósnak igazán nagy történeti távlatokban megírt essayjét (La Pannónia e l'Impero Romano, 6—20. 1.). Kitűnően érzékelteti, hogyan olvadt bele Pannónia a birodalomba, hogyan lett annak északkeleti bástyája (mint ahogy később egy évezreden át Magyarország egész Európa bástyája lett Délkelet felé). Pannónia katonai erőforrása volt a birodalomnak, de amellett szellemileg is teljesen átformálódott. Valóban, Róma dicsőségét semmi jobban nem hirdeti, mint az, hogy amikor a romanizált lakosságot 395-ben a barbárok beözönlése elszakította Rómától, elszigetelve, magára hagyva, mégis római maradt. Abban is feltétlenül nagy és termékeny igazságot mond a szerző, hogy Pannónia lett később a magyar birodalom súlypontja. Ehhez legföljebb azt tehetjük hozzá, hogy Róma egyenes örököse a Kárpátok medencéjében tovább vitte a vidék organizációját. Róma sohasem uralkodott