Századok – 1938

Történelmi irodalom - Baráth; Tibor: L’histoire en Hongrie 1867–1935. Ism.: Komoróczy György 341

344 TÖRTÉNETI IRODALOM 3(344 éppen ezért rövid bírálat keretében nagyon nehéz, de mindenkor keresztülvihető, ha egy írót nem kiragadott mondatai alapján ítélünk meg, hanem munkásságának egész felépítése és rendszere révén. Egy-egy írói egyéniség kibontakozásánál sok befolyás érvényesül, s Β. többször csak a neki megfelelő hatást és gondolatot ragadta ki, a többit pedig figyelmen kívül hagyta, jóllehet az író maga is nem egyszer ellenmond régebbi megnyilatkozásainak. Ismételten felhívjuk B. figyelmét Váczy idézett tanulmányaira, amikor leszögezzük, hogy a magyar szellemtörténeti iskola irányelveinek tisztázása az ő fejtegetései után is megoldatlan probléma marad, mert az elvek ismertetésekor nem azokat a munkákat vette tekintetbe, amelyek a történelem vitaiizmusában élő egyének tollából származtak, hanem elsősorban filozófusokét, akik tételek, dogmák kifejtésével, s megvalósíthatatlan követeléseket hangoztatva sokszor távol állanak a történetírástól. Egyoldalúnak tűnik fel akkor is, amikor a magyar történetírásnak szemére veti a társadalomtörténeti terminológia kialakulatlanságát. Ezzel a váddal nem áll ugyan egyedül, de elődei is tévednek, amikor nem veszik figyelembe, hogy a régebbi középkor egyes kifejezéseit, mint miles, hospes, liber, nemcsak a magyar társadalomtörténet nem tudja megfejteni, hanem hozzá hasonlóan a nyugateurópai történetírás sem ; egyes korok fogalomkörére csak akkor lehetne teljes világosságot deríteni, ha tekintetbe vennénk a nagy következetlenséget és tisztázatlanságot, amely a korok embere előtt is homályos képzeteket szült. Stefan Inglot-nak „Essai sur la vie rurale et les colonges d'Alsace (XI—XIIIe siècle)" (Strasbourg 1932) c. nagy könyve mutatja ki legszebben, hogy magának a hospesnek (colonus) mennyi fogalmi változata volt egyetlen területen az idézett korokban. Talán a nagy tömegben idézett könyvek áttekinthetetlenségének eredménye az, hogy B. ítéletei az egyes könyvek értékének meghatározásában nem mindenkor fedik a valóságot. Túldicsér olyan munkákat, melyeknek sem anyaggyűjtése, sem szellemi horizontja nem felel meg a modern történetírói követelményeknek (Balla kiadványa az országgyűlésekről, Szabó Dezsőé az úrbérrendezésről), viszont nem ismeri el az értékét olyanoknak, melyek határozottan jelentettek valamit a magyar történetszemlélet kialakításában, vagy a tudományos kutatások előbbrevitelében. Ezzel szemben B. legnagyobb érdemeként megemlítjük azt, hogy a magyar tudományos kutatásokat tápláló intézményekről — könyvtár, levéltár stb. — részletes ismertetést nyújt, s ezzel a történetkutatás alapforráshelyeit teszi ismertté a nyugati történetírók előtt. Ez a módszeresség és mindenhova néző tekintet jellemzi B. egyéniségét s ezért üdvözöljük ezt a nagyjelentőségű új könyvét azzal a megelégedéssel és örömmel, mellyel bevezető sorainkban adóztunk munkájának. Komoróczy György.