Századok – 1938

Történelmi irodalom - Baráth; Tibor: L’histoire en Hongrie 1867–1935. Ism.: Komoróczy György 341

TÖRTÉNETI IRODALOM 3(343 expresszionista előadásmódja nem mindenkor marad meg az objektivitás határai közt, hanem nagyon sok esetben egészen megokolatlanul szubjektív. Mintha csak ötletekben és szellemes megjegyzésekben szeretné bemutatni ítéletének változatosságát, annyira nem veszi figyelembe értékelésében az eddigi kereteket és alaposan megokolt iskolaszerű rendszereket. (Erre — egyes kérdések kapcsán — különben már Eckhardt Sándor is rámutatott : Nouvelle Revue de Hongrie 1937, 351 —354. 1.) Szerinte egy különálló „theologikus" történetírói iskola is fennállott, pedig sokkal helyesebben tette volna, ha egyedül Fraknóira és némileg talán Békefire korlátozza ezirányú megjegyzéseit, mert sem Kollányi, sem Knauz nem tartoznak az általa felállított keretbe. Érdekesen fejtegeti a francia pozitivizmus szellemi hátterét is. Ennek metafizikáját szerinte a magyar történetírók nem vették át s éppen ezért a magyar pozitivizmust naturalizmusnak minősíti azzal a megokolással, hogy képviselői a történelmi fejlődést csak fizikai tényekben látták. Ebben a tekintetben igaz, hogy a kutatások nálunk csak eseményelőadásokra korlátozódtak, de az előadások modora, a fejlődés törvényeinek, illetve fényeinek bemutatása nem maradt el a nyugati történetírás akkori schémája mögött. A különbséget, a német szellem hatását részletesebben kellene igazolnia, mert odavetett mondataiból nem érezzük ki a német befolyást s nem is látjuk a német szellem iránytűjét. Az a körülmény, hogy a történeti fejlődés bemutatása a fizikai világ naturalizmusának ismertetésére korlátozódik, még nem jogosít fel arra, hogy a gyakorlatban ugyanazt jelentő francia pozitivizmus fogalomköréből kiszakítsa a magyar pozitivista történetírást és azt egy német rendszerű „naturalizmus" címszó alá foglaljuk. Nincs igaza abban sem, hogy a magyar pozitivizmusnak nincs meg a világnézeti háttere. Éppen Váczy Péternek a Magyar Szemle és a Nyugat hasábjain megjelent, s Β. által teljesen figyelmen kívül hagyott fejtegetései mutatják ki, hogy a magyar pozitivizmus igenis világnézeti gyökerekből fejlődött ki, s ebben a tekintetben nem német utánzat, hanem az egész európai kultúrának egy sajátos megjelenésformája, szellemi visszatükröződése. Túlzásba esik B. akkor is, amikor a történelmi kriticizmus tárgyalása során Hornyánszkynak döntő befolyást tulajdonít. Kétségtelen, hogy Hornyánszky sok gondolatot fejezett ki, s érvényesített egyetemi előadásaiban inkább, mint könyveiben, s az új magyar gazdaság-és társadalomtörténet hasonló okfejtésekből indult ki, de nem Hornyánszky hatása alatt. Annyira távol volt ettől a jeles történettudóstól a magyar történetírásnak ez a két ága, hogy pl. Kring Miklós szép tanulmánya : Wçgierska historiográfia spo{eczno-gospodarcza w ostatnich 25 latach (Az utolsó 25 év magyar társadalom- és gazdaságtörténetírása. Lwów 1937) nem is említi az ő nevét az új iskola szellemi irányítói között. B.-nak egyik nagy érdeme, hogy idézeteiben rendkívüli tapintattal meg tudja találni az elméletéhez vágó jellemző mondatokat, s így a látszat minden esetben neki ad igazat. Cáfolata