Századok – 1938

Értekezések - SZABÓ ISTVÁN: Hanyatló jobbágyság a középkor végén 10

HANYATLÓ JOBBÁGYSÁG A KÖZÉPKOR VÉGÉN 29 nyugati államokban annál nyomasztóbb volt, mert a nagy­birtok itt már rálépett a kapitalisztikus fejlődés útjára, különféle munka- és bérszabályok kibocsátásához vezetett.1 Ε szabályok között különös jelentőségre tett szert az angol király által 1349. június 18-án kiadott „Ordinance of Labourers".2 Tudnunk kell, hogy Angliában a mező­gazdasági üzem már a pestis előtt áttérőben volt a robot­szolgálatról a bérmunka alkalmazása s a parasztbérlet­rendszer felé. A munkaerőben a pestis következtében nagy hiány állott elő. „Mivel — mondja a rendelet — a népesség, különösen pedig a kézművesek és szolgák nagy része a pestisben meghalt, némelyek látva az urak szükségét és a szolgák kevés számát, szolgálni nem akarnak, csak túlzott bérért, mások pedig inkább akarnak veszteg koldulni, mint munka által megkeresni élelmüket",3 ezért minden munkaképes férfi vagy nő — szolga vagy szabad —, aki nem kereskedésből, saját mesterségéből vagy földjéből él, köteles szolgálatot vállalni s azt a bért kapja, ami a pestis előtt az utolsó 5—6 éven át helyenként szokásban volt. Minden földesúrnak előjoga van a saját földjén élők munkájára. Arra, aki a munkát megtagadja, bebörtönzés vár, annak pedig, aki magasabb bért követel, büntetésből a bér kétszeresét kell megfizetnie. Büntetés sújtja azonban a munkaadót — a földesurat vagy mester­embert — is, ha magasabb bért fizet. Az ő büntetése maga­sabb : háromszorost kell fizetnie. A rendelet, mely némi kiegészítéssel 1351-ben törvényerőre emelkedett, a munkaerő­hiányt pótolni természetesen nem tudta ; ennek extenzív gazdálkodás és a bérletrendszer további kiépülése lett a követ­kezménye ; a földesurak igyekeztek rég elfelejtett szolgál­tatásokat behajtani az állami adókkal is erősen megterhelt parasztságon s a parasztság gazdasági ereje és társadalom-1 Ε jelenségekre Kulischer i. m. I. 130. 1. ; Kowalewsky i. m. V. 272—277. 1. s köv. fejezetek ; Brodnitz i. m. I. 73—76. L; Gasquet i. m. 196. 1. ; Creighton i. m. 177. s köv. 1. ; Hoeniger i. m. 88. 1. 2 Β, H. Putnam : The enforcement of the Statutes of Labourers. During the First Decade after the Black Death 1349—1359. (Columbia University, 1908.) Közli az 1349. évi Ordinance és az 1351. évi Statute szövegét is az Appendix 8—18. lapján. 3 „Quia magna pars populi et maxime operariorum et ser­vientum iam in ista pestilencia est defuncta, nonnuli videntes necessitatem dominorum et paucitatem servientum servire nolunt nisi salaria recipiant excessiva, et alii mendicare malentes in ocio quam per laborem querere victum suum" . . . (Putnam i. m. App. 8—9. 1.)

Next

/
Thumbnails
Contents