Századok – 1938

Szemle - Horváth János: Magyar versek könyve. Ism.: Halász Gábor 253

254 SZEMLE ezeket szerenesés terminussal, elkülönítve a népi jelzővel járó romantikus képzetektől. Mert például a Dies irae és a Stabat mater XVI. sz. végi, ül. XVII. sz.-eleji fordítása nemcsak mély érzelmi kultúrát, áhítatos beleélést kívánt meg ismeretlen alkotójától, hanem a játékosságában nehéz ritmushoz tapadásban nagy műkölt.ői gyakorlatot is, a darabos nyelvformákkal küzködésben a művész ihletett találékonyságát. A középkor végének kifinomult, epedő hangja éppenúgy méltó megszólaltatásra talált Vásárhelyi András énekében (1508), mint a protestáns új keménység Szkhárosi Horvát András átkában (1547) ; két középszerű költő, akikben ma mégis ízlelni és élvezni tudjuk a korízlést. A humanista mesterkéltség még a magánlevélbe zárt versrészietet is tudós költészet rangjára emeli, Telegdi Kata iparkodásában, hogy ura „mesterségesen gondolt" levelére válaszolva szégyenben ne maradjon. A barokk gyöngéd áhítata tüzel a zsoltárfordításokban ugyanúgy, mint a megújhodott Jézus- és Máriahimnuszokban. Néhány évtizeddel később még a hazafiúi kesergés is a táncdalok ritmusában szólal meg, engedve az ébredező rokokó ösztönnek. De H. nagyszerű példái nemcsak a korízlés változásait világítják meg, hanem a maradandó, visszatérő hangot, motívumokat is. Bornemissza Péter búcsúja már azt a dacos-siralmas hangot üti meg, amit százötven évvel később a bujdosó kurucok énekei. A nyelvemlék Szupra aggnő táncszavában ott a későbbi ráolvasások, táncdalok, szatirikus versek bohókásan értelmetlen fogalomtársítása. „Az vén asszony borjut őriz, mind elszalasztgatja, Icce-széna, nyalábszerdék, korpa-harisnya, Szőr-furkó, daróci kalán, vászon-cipellős, Az apád is, vargamester, lóbőr-gelezna." Az ilyenfajta versszakok a magyar szellem egyik legeredetibb és legősibb rétegéről adnak hírt. A népszerű énekek folytonos gazdagságában természetesen veszít jelentőségéből az a kiváltságos szerep, amit a régebbi irodalomszemlélet a kuruc költészetnek juttatott. H. könyvében már csak néhány darab jelzi nem a váratlan csodát, hanem a töretlen hagyományokba illeszkedést ; ezek viszont nagyon szépek és kétségtelenül hitelesek. A mesterek mellett háttérbe szorult tanítványok is önállóbban, eredetibben bontakoznak ki H. rendezésében ; Balassa mellett pl. egy Rimay egyéni íze és értéke nyüvánvalóvá lesz az értő szemmel választott szemelvényekből. A XVIII. és XIX. sz. fordulójának gazdag költői rajzása most először revelálódik meggyőző, egyenrangú kis mesterművekkel. így végzi el a szerkesztő az esztétikai munkán túl a rehabilitálás, rostálás, átértékelés kritikai feladatát is, természetesen illő mérséklettel ós kiegyensúlyozottsággal. Ezt az olvasó talán csak a Petőfi és Arany utáni epigonlira bemutatásánál érzi túlságosan óvatosnak. Persze a pedagógiai célzat és a közelmúlt ízlésvitái fokozott elfogulatlanságra intették, de az az érzésünk, hogy kiemelő és döntőbírói tisztére ebben az éppen most történetivé váló korszakban ugyanolyan, vagy még nagyobb szükség lett volna, mint a régebbi, semlegesebb korokban. Hogy a művészi rangsor függetleníthető az ellentétes irányok harcától, azt a még frissebb és még kiélezettebben pártokra szakadt Ady-kor reprezentálói mutatják, ahol a gyökeresen más világnézetű Harsányi Kálmán jól megfér Ady Endre mellett, mert jó versekkel szerepel, míg a századvég néhány gyengébb műve csak Vargha Gyula rokonhangulatú, de mérhetetlenül tehetségesebb költészetének tesz rossz szolgálatot a szomszédságával. A bevezető tanulmány tömör, világos összefoglalása költészetünk fejlődésének. Halász Gábor.