Századok – 1938

Történelmi irodalom - Schmeidler; Bernhard: Das spätere Mittelalter von der Mitte des XV. Jh.-s bis zur Reformation. Ism.: Nyers Lajos 217

218 TÖRTÉNETI IRODALOM a skolasztika hanyatlásának, a humanizmus és renaissance növekedésének jegyében áll. III. Frigyes és Miksa korának bemutatóján ott látjuk a politikai történet hátterében a szellemi élet, a tudomány, az irodalom és a művészet legjava képviselőit. A történeti fordulóhoz érkező kor politikai, gazdasági és szellemi életének szereplői, eszméi és irányai vonulnak el előttünk Sch. előadásában, s egy minden vonalon átmeneti kornak részleteken nyugvó, mégis jellegzetes vonásokkal megrajzolt keresztmetszetét kapjuk. Sch. munkájából különösebben azokat a részeket emelhetjük ki, melyekben a későközépkori Európa szellemi életéről, a hitújítás előtti idő vallás-erkölcsi állapotáról, a gazdasági élet és államszervezet fejlődéséről szól. Ebből is azonban csak néhány mozzanatot vázolhatunk fel, melyek rávilágítanak a fejlődés mögött működő erőkre, a kor belső szellemi magatartására. Európa szellemi életének formálói a XII. századtól kezdve az egyetemek voltak. A XIII. században az egyetemeken a skolasztika uralkodik, az a szellemi irányzat, melyben Európa keresztény román-germán népei először kísérelték meg, hogy a valóság gazdag világát saját szellemiségük kohójában analizálják, majd újra egy nagy szintézisben földolgozzák. A hittudományban, a jogban és az államelmélet területén valóban nagy alkotások jöttek létre. De e feltűnő eredményt árnyékként kíséri az a körülmény, hogy a kézi- és tankönyvekben rendszerezett ismeretanyag és a ráépített művelődés háttérbe szorította az auktorokat, a közvetlen forrásokat. Ez a XIV. században a műveltség ellaposodására vezetett, s kihívta maga ellen a humanisták támadását. A humanizmusban Sch. lényegében új szellemi mozgalmat lát, melynek fő ismertető vonása, hogy individuális és evilági életfelfogása szembefordul a középkor világnézetével. A humanizmus hamarosan a közéletben is tényezővé válik, s Coluccio Salutati személyén keresztül felajánlja szolgálatát a renaissance nemzetállamának. A szerző természetesen csak az olasz és a német humanizmust ismerteti, kiemelve jelentős teljesítményeit, melyek mai műveltségünknek alkotórészeivé váltak. A humanizmus szoros kapcsolatot tart fenn a nacionalizmussal : az olasz humanisták a latin írókat, mint saját multjuk értékeit, fedezik fel, a németek középkoruk forrásműveit, s ezzel párhuzamosan a XV. századi német vallás-erkölcsi és szatirikus irodalom jelentős lépéssel viszi tovább a németséget és a német szellemet a középkorból az újkor felé. Nálunk pedig — tehetjük hozzá Horváth János nyomán — a humanizmus, noha csak a legfelsőbb rétegekre szorítkozott, annyira gyökeret tudott verni, hogy túlélte Mátyás alkotásait, sőt még a mohácsi vészt is, és végbement a teljes műveltségváltás. Sch. a későközépkor életének ábrázolásában nem térhet ki a kérdés elől, hogy milyen volt az egyház állapota általában, milyen volt a német nép egyházi és vallás-erkölcsi állapota a XV. sz. második felében. Hangsúlyozza, hogy az egyházi és vallás-erkölcsi élet hullámzásban van, és a különböző nép- és műveltségi rétegek igényeinek sokfélesége szerint különböző