Századok – 1938

Történelmi irodalom - Schmeidler; Bernhard: Das spätere Mittelalter von der Mitte des XV. Jh.-s bis zur Reformation. Ism.: Nyers Lajos 217

219 TÖRTÉNETI IRODALOM irányú mozgásban volt, ezért nehéz egységes és összefoglaló képet adni erről a kérdéshalmazról. Jellemzi az egészet bizonyos nyugtalanság, erjedés, a régi eszmék elerőtlenedése és újaknak lázas keresése. Általában véve a hitújítást közvetlenül megelőző időszakban (körülbelül 1490—1517 : Vorreformation) az egyházi és vallás-erkölcsi élet megnyilvánulásai nem tanúskodnak annak teljes romlottságáról (a régebbi protestáns vélemény), ami szükségszerűvé tette volna a reformációt, másrészt a reformtörekvések útja sem volt fényesen fölfelé ívelő, melyet csak Luther és a reformáció szakított volna meg (katolikus álláspont : Janssen). Főjellemvonása: a nyugtalanság és az újnak keresése, megnyilvánul mind az egyházi tudományosságban, a papság körében, mind a szélesebb néprétegekben. Az egyetemeken az antiqui és a moderni állanak egymással szemben. Az ellentétek kiindulópontja az univerzálék kérdése, a skolasztika realizmusával szemben egyre inkább tért hódít a nominalizmus, melynek melegágya éppen a párisi egyetem, főképviselője Occam Vilmos, ez az éleselméjű és kritikus gondolkodó, kinek igen nagy befolyása volt korának tudományos és szellemi mozgalmaira. Egyébként mindkét irány terméketlen, szellemi alkotóerejük kimerült. Sch. Nicolaus Cusanus, a hittudós, a gondolkodó és egyházpolitikus mellett Biel Gábrielt és Johannes Trithemiust említi meg mint jelentősebbeket. A vallási élet elmélyítésén, a lanyhaság és közönyösség leküzdésén munkálkodnak a világiakból álló kolostori kongregációk, melyek jelentősége csak a XVI. században csökken. Ennek a devotio modernának legmaradandóbb irodalmi emléke Kempis Tamás Krisztus követése. A német nép vallás-erkölcsi állapotára nézve csak egyes kiemelkedő tünetekre lehet rámutatni, ezek azonban jellemzők annak egész állapotára. A nép nagy tömege nem volt sem közömbösen, sem ellenségesen hangolva az egyház ellen, sőt a szentek tisztelete, templomok építése, a kegyes alapítványok és a papság számának növekedése élénk vallási életre mutat. De mindebben bizonyos szertelenség, túlfűtöttség jelentkezik. A mindennapival és megszokottal szemben a rendkívülit és a csodásat hajhásszák, mert az előbbi nem elégíti ki őket. Ebben a légkörben buján tenyészik a varázslás és boszorkányhit, a csillagjóslás és jövendőmondás, a babona különféle alakban. Az egyház saját hibáján kívül abba a helyzetbe jutott, hogy híveinek vezetése és irányítása kicsúszik keze közül egy nagy belső és gyökeres megújhodás nélkül. Ezalatt pedig mélyreható változás megy végbe az állami és a társadalmi életben, a Föld megismerésében és gazdasági kihasználásában. A XIV. század korai és kiskapitalizmusa a XV. sz. második felében nagyobb tőkével és szélesebb keretek között dolgozó kapitalizmussá fejlődik. A tőkeképződés főforrásait a nagyvállalkozások, a távoli kereskedelem, a hitel- és bankügylet fellendülése, a fokozottabb pénzgazdálkodás megerősödése alkotják. Európa erősen fejlődő gazdasági életében jelentős szerephez jutnak a délnémet városok és a Fuggerek.