Századok – 1938

Történelmi irodalom - Váczy; Peter v.: Die erste Epoche des ungarischen Königtums. Ism.: Holub József 209

216 TÖRTÉNETI IRODALOM regnum és a sacerdotium közti leszámolás előtt írták, írójuk pedig magyarországi útja előtt olyan udvari környezetben élt, amelyben még Nagy Károly államegyházának szelleme irányította a gondolkodást és a cselekvést. A munka harmadik része ,,Αζ összeomlás" címet viseli. Az egységnek az a gondolata ugyanis, amelynek mindent átható s átformáló erejére és szerepére már rámutattunk, VII. Gergely fellépésével megszűnt, mert a nagy pápa már az uralkodói hatalom földi eredetét hangsúlyozta s a királyokat csak mint laikusokat tekintette, akik csupán a földi birodalomban emeltettek más világiak fölé. Űj ideál fogta meg tehát a lelkeket : a pápa világuralma, ezért azután természetesen vissza kellett szorulnia a királyok befolyásának az egyház igazgatásában. Az az új államkoncepció, amely oly hamar jutott diadalra a teológiai iskolázottságú és gregoriánus gondolkozású Kálmán alatt, szakítást jelentett Szent István államrendszerének hagyományaival. Az egyház veszi kezébe most a vezetést, vagyis, mint V. írja, a Verstaatlichung helyébe a Verkirchlichung lép. Ezt látjuk Nyugaton is ; Schreuer is „durchgreifende Klerikalisierung des deutschen Staatswesens"-ről beszél (ν. ö. Tóth Z. : Attila's Schwert, 124. 1.), de itt is vigyázni kell, hogy túlzásba ne essünk, ami könnyen megtörténhet, ha nem elégszünk meg azzal, hogy mint főirányt igazoljuk az egyháznak vezető szerephez jutását, hanem mindenütt igyekszünk azt kimutatni. Azt írja V., hogy lassanként az egyházak és a klérus birtokperei is az egyházi bíróságok hatáskörébe jutottak. Igaz, hogy az 1222-i privilégium egyik pontja szerint egyháziakat „sive de possessorio, sive de furto seu de terris" csak egyházi bíróság előtt lehetett perelni, ámde ez nem mehetett át a gyakorlatba, mert már a beregi egyezményben (1233 !) világosan kimondja a király, hogy a privilégium fori-t „exceptis iudicüs terrarum" fogadja el, s megjegyzi, informálja a legátus a pápát, hogy úgy értesült Magyarország főpapjaitól, „quod iudicia terrarum ecclesiarum et terrarum clericorum semper consueverunt agitari et terminari per reges Hungarie" (Mon. eccl. Strig. I. 295. 1.). Az utolsó fejezetben rövid pillantást vet V. a további fejlődésre. Rámutat arra, hogy az átalakulás jeleit már a XII. század első felében észrevehetjük, amikor új ideák fogják meg a lelkeket, amelyek többé nem az égre, hanem a földre irányítják az emberek figyelmét ; lassanként újból a társadalom jut szerephez a politikai élet szervezésében és formálásában ( Vergesellschaftlichung), s ezért élednek fel régi intézmények, mint például a választott bíróságok. Azt hisszük azonban, hogy itt is a már említett veszedelembe esett bele a szerző, mert a fogott bírói intézmény szakadatlanul megvolt, csak most egyre szaporodó emlékeink világánál tűnik jobban elénk. A fejlődés menetét szerinte legjobban a vármegye sorsán figyelhetjük : ez valaha a királyi hatalom előőrse volt, a XIII. században pedig a communitas politikai kifejezése lett belőle; most találkozunk, írja (130. 1.), először a magyar történetben választott népdelegátusokkal, az