Századok – 1938

Történelmi irodalom - Fischer; Alfons: Geschichte des deutschen Gesundheitswesens. Ism.: Varga Endre 206

206 TÖRTÉNETI IRODALOM Fischer, Alfons : Geschichte des deutschen Gesundheitswesens. I—II. Berlin, 1933. O. Rothacker. 8° XIX, 343 1. (73 képpel) ; VIII, 591 1. (107 képpel.) A tudományok folytonos speciálizálódása során az immár több mint százesztendős orvostörténet (Medizingeschichte) keretéből — ott, ahol a kutatómunka intenzitása s a tudományos termelés bősége és színvonala azt megengedte — néhány évtizede egy újabb tudományág kezdett kiválni : az egészségügytörténet (Geschichte der Hygienie), s ezzel a korábban általánosabb, éppen ezért bizonytalanabb jelentésű „orvostörténet" is új, határozottabb értelmet kapott. A két tudományág természetesen számos ponton érintkezik egymással, egymás eredményeit nem nélkülözheti, elhatárolódásuk azonban a közben eltelt időben mind jobban kibontakozik, mindkettő megtalálja a maga egyéni munkaterét és sajátos munkamódszereit : az egyik az orvostudományok fejlődését, bizonyos időpontban volt állapotát vizsgálja egy kisebb vagy nagyobb területen, illetőleg kultúrkörben, a másik egy bizonyos terület vagy nép (faj stb.) egészségügyi viszonyainak történeti alakulását, ez alakulás tényezőit s egyes fázisait törekedik rekonstruálni. Az egészségügytörténet kiválása a most már szűkebb körre szorult orvostörténetnek nem vált kárára, sőt az utóbbi a hygienia-történeti kutatások elmélyülése révén egy igen értékes újabb nézőponthoz jutott. Az orvostudományban ugyanis teória és praxis nem tart mindig lépést egymással. A középkor például az emberi organizmus működéséről való homályos és hamis képzetei ellenére a gyakorlati gyógyítás terén, egyszerű empíria, vagy véletlen felfedezések révén, primitív elméleti ismereteit kétségtelenül felülmúló eredményeket produkált. Az újkorban viszont, amikor a fizikai világ titkaiba nyert első bepillantás mámora a humanista természetvizsgáló orvosok fantáziáját szárnyra keltette, bizonyos vonatkozásokban az elmélet előzte meg a praxist. XVI—XVII. századi orvosi munkák például szólnak oly műtétekről, kezelési módokról (vérátömlesztés, érbe adott injekció stb.), melyeket e kor emberei a megfelelő biológiai stb. tudás hiányában (serologiai ismeretek nélkül) s az adott technikai lehetőségek között megvalósítani nem voltak képesek. Az orvostörténeti kutatók tehát, kik adataikat eddig többnyire az aránylag legkönnyebben hozzáférhető forrásokból : fennmaradt egykorú orvosi művekből merítették — azaz a problémát tulajdonképen csupán, vagy legalább is főleg, az elmélet oldaláról közelítették meg — az egyoldalú szemlélet következtében nem egyszer a valóságtól eltérő képet kaptak. Az egészségügytörténet azáltal, hogy (számos új forrásanyag bevonásával) az elmúlt idők tényleges hygieniai állapotát (az egyén, társadalmi réteg, nép stb. egészségügyi viszonyait) rajzolja meg, az erre vonatkozó adatokat gyűjti, egyúttal megmutatja az eredményeket, melyeket az orvostudomány az ülető időben valóban elérni tudott, s így lehetővé teszi, hogy az orvostörténet az elmélet egykorú színvonaláról szerzett tudását az eredmények fényénél pontosabban szemügyre véve — vagyis