Századok – 1938
Értekezések - BARÁTH TIBOR: A török történetírás új útjai 192
A TÖRÖK TÖRTÉNETÍRÁS ÚJ ÚTJAI 199 Miután a törökség őstörténete ennyi fénnyel és ragyogással szorosan hozzákapcsolódott a mai anatóliai törökök múltjához, az Oszmánok birodalmának története epizód jellegűvé vált és régi fényeiben elhomályosult. Egyes török historikusok szerint az egész ottomán, vagy ha tetszik, iszlám-kor hanyatló kor. Az iszlám ugyanis kiölte a törökségből a nemzeti öntudatot és megállította kultúrája, valamint nyelve további fejlődését. Hogy mennyire az idegen — arab és perzsa — erkölcsök süllyesztették le a török népet, nem pedig speciális török faji tulajdonságok, annak fényes bizonyítékát szolgáltatják az ugyancsak török fajú magyarok, akik a nyugati reneszánsz hatása alatt idejében felszabadultak a vallás mindenhatósága alól és meg tudták valósítani a haladás eszméit. A török nyelv és török kultúra hanyatlása, a nemzet szellemi tévelygése nyolc hosszú századig tartott. Vannak, s talán ezek nagyobb számban, akik a hanyatlást későbbről keltezik, bár értékmérőjük ugyanaz a forró nemzeti eszmény. Számukra a hanyatlás a XV. és a XVI. század közepe közt kezdődik. Ε száz esztendő alatt ugyanis az Oszmánok birodalma már olyan távoli nagy és asszimilálhatatlan területekre terjedt ki, amelyek birtoklása szükségszerűen ingatta meg a központ szilárdságát. Különösen e túlméretezett birodalom keleteurópai kitérjeszkedése volt a hanyatlás forrása, mert Bizánc és Buda elfoglalása, valamint Bécs ostroma megszülte Európa nagy anti-muzulmán reakcióját, amivel már nem lehetett eredményesen megbirkózni. A bajokat elősegítette az a körülmény is, hogy a törökök éppen ebben az időben szigetelődtek el Európa szellemétől, megcsontosodván a mohamedán szemléletben. Még közelebbről II. Bajazet szultán uralkodását veszik fel a hanyatlás kezdetének. Az ulémák ekkor ítélték halálra az egyik nagy török matematikust, mivel tudománya nem következett a Koránból, az ő uralkodása alatt tették tönkre a török vezetők az európai művészektől eredő s a szultánok palotájában felhalmozott drága kincseket a hitetlenek minden más szellemi termékével egyetemben, s ugyanekkor kezdődött a török elem eltávolítása a vezető pozíciókból. Nagy Szülejmán halála (1566) már csak jelkép, amellyel a muzulmán nagyság sírbaszáll. A török történetírók a Balkánra és Magyarországra is kezdenek figyelni. A szultánoknak ezeken a területeken való brutális előnyomulása okozta az oszmanli törökség európai rossz hírét. Ezt a rossz hírt most kiirtani, vagy legalább is enyhíteni kell. Megszólaltatják javukra a Balkán toponimiáját ; rámutatnak arra, hogy az albánok Azerbeidzsan vidékéről való törökök, hogy „a finn-török eredetű bolgár nép mesterséges szlávizmusban tévelyedett el", hogy a magyarok is török fajú nép ; kiemelik, hogy a magasabb kultúra jeléül rengeteg török szó és kifejezés ment át a görög, szerb és főként a bolgár nyelvbe ; kifejtik, hogy a törökök keleteurópai előnyomulásuk folyamán mennyi művészeti és kulturális elemet közvetítettek a meghódított népeknek, s hogy e népek velük politikailag is együttműködtek, a
