Századok – 1938

Szemle - Mayr; Josef Karl: Metternichs geheimer Briefdienst. Postlogen und Postkurse. Ism.: Komoróczy György 122

122 SZEMLE és a József nádortól egy Bécsben rendezendő kiállítás céljaira készített országos iparstatisztikai felvételből (u. o. Arch. Palat.) nyerhetett volna bővebb tájékozást. A H.-tól felhasznált anyag már természete folytán sem alkalmas egyébre, mint a bécsi központi hatóságok politikai álláspontjának rajzára. Azonban a kormány elvi álláspontjának és az elvek gyakorlati alkalmazásának előadását hiába keressük a teljesen távlatnélküli és minden magasabb szempontot nélkülöző, pusztán időrendi és tárgyszerinti csoportosításban előadott adathalmazban, mely összezsúfoltsága s az előadás élvezhetetlensége miatt felhasználás esetén szinte nagyobb fáradságot okoz a kutatónak, mint az eredeti anyag átnézése. Egy másik történészre vár még a feladat, hogy H. adathalmazából felépítse és megrajzolja a bécsi udvar cukoripari politikájának képét, természetesen kiegészítve a H.-tól még nem használt idevágó s már említett Hofkammer-iratokkal. Mérei Gyula. Mayr, Josef Karl : Metternichs geheimer Brieídicnst. Postlogen und Postkurse. (Inventare des Wiener Haus-, Hof- und Staatsarchivs. V. Bd.) Wien, 1935. A. Holzhausens Nachf. 8° VI, 132 1. A könyv arról akar részletesen beszámolni, milyen is volt az a sokat vitatott titkos rendőri szolgálat Metternich korában ós hogyan tudta elérni a nagy kancellár azt a minden körülmények között biztos tájékozódást, mely a nagy birodalom legelrejtettebb zúgában is fel tudta fedezni az államellenes vagy annak minősített politikai megmozdulásra irányuló kísérleteket. M. elsőnek mutatja be a szervezet egész hálózatát, a „postapáholyok" bonyolult elágazását, majd egy kézben való egyesítését. A postapáholy nem volt egyéb, mit az egyes nagyobb városokba kihelyezett titkos rendőri szervezeteknek a levelek ellenőrzésére beosztott szolgálata. A perifériális helyeken szolgálatot teljesítő titkos postatisztviselők a bécsi központi rendőrhatóságnak, valamint a kabinet egyik alosztályának, a geheime Ziffernkanzlei tisztviselői karának küldötték meg az elfogott leveleket, s miután itt bonyolult eljárásokkal felbontották, a címzetthez továbbították azokat. A titkos írások megfejtésére szervezett kancelláriai alosztály igazgatója akár a külügyminisztériumtól, akár az egyes országok rendőrhatóságaitól, de legtöbbször magától Metternichtől megkapta a gyanús személyek névsorát s ezeknek a leveleit ellenőrizték. A gyanú alól még az uralkodó család tagjai sem mentesültek: Metternich állandó ellenőrzés alatt tartotta a magyar nádort, a császár feleségét (főként Mária Ludovikát), Károly főherceget s egyéb fontos személyeket. Mint M. kifejti, ennek az egész titkos szervezetnek nem is annyira az államérdek volt a létrehozója, mint inkább Metternich személyes érdeke ; igyekezett a császárnak felnagyítva tudomására adni a rá nézve kellemetlen híreket, hogy ezzel a bizalmat fokozza maga iránt s az uralkodó elhatározását minden személyes ügyben befolyásolja. A postapáholyok az egész német birodalmat átszőtték s természetesen Magyarország, Metternich szemében a legfontosabb politikai tűzfészek, sem maradt ki a hálóból. Az egyes páholyok magyarországi székhelyei Temesvár, Kassa, Budapest (szerző elég helytelenül így írja), Debrecen, Eszék, Nagyszeben, Kolozsvár, de mindegyiknél nagyobb jelentőséggel Pozsony voltak. Itt az ifjú Zaremba volt a legnevezetesebb logista ; annak idején az ő helyzetjelentési alapján vett tudomást Metternich az országgyűlés legapróbb részleteiről is. M. nem merül bele az események politikai taglalásába, megelégszik — feladatának megfelelően — azzal, hogy magát a szer-