Századok – 1938

Szemle - Gouth Kálmán: Az okleveles bizonyítás kifejlődése Magyarországon. Ism.: Istványi Géza 109

SZEMLE 109 Albin cikke : Pécs kereszténysége Szent Mór előtt. Egyháztörténetünknek, tehát az egyes egyházmegyék történetének is annyi még fel nem tárt kérdése van, hogy minden igyekezetet azok kutatására kellene fordítani. Csapodi Csaba. Guoth Kálmán: Az okleveles bizonyítás kifejlődése Magyarországon. (A Pázmány Péter Tudományegyetem Történelmi Szemináriumának kiadványai. Oklevél- és címertani tanszék. 9. sz.) Budapest, 1936. 8° 77 1. A modern diplomatika már kinőtt az ancillasorból, a segédtudomány-korszakból. Önálló föladatokat tűz ki maga elé : a társadalom és a kultúra írásbelisedési folyamatának föltárását, az írásbeliség kulturális és szociális jelentőségének megállapítását. A szellemtudományok modern szintetikus áramlatainak hatása alatt egyre szélesebb alapokra helyezkedik : figyelembe veszi a történelmi élet egészét, igyekszik az írásbeliség történetét abba beleágyazni. Az írásterjedés egyes pozitív adatai mögött próbálja meglátni az azt mozgató társadalmi és kulturális erőket. így a merőben formalisztikus pozitivista diplomatika korszaka után a szintetikus — talán szabad így neveznünk — ,,meta-diplomatika", írásbeliségtörténet korszaka következik. Ennek az ríj irányzatnak mintaszerű darabja G. értekezése. Maga a téma, amit földolgoz, nem új. Hajnik Imre örökbecsű jogtörténeti művei (Okirati bizonyítás a középkori magyar perjogban, 1886 és A magyar bírósági szervezet ós perjog az Árpád- és vegyes-házi királyok alatt, 1899) a legrészletesebb földolgozását adják ennek a tárgynak. G. könyve mégis új eredményeket jelent : a Hajniknál szereplő és azóta előkerült adatokat új szempontú, szociológiai fölfogású szintézisbe foglalja. Keresi a magyar írásbeliség alakulásának alapvető tényezőit. Nem elégszik meg az egyszerű külföldről való átvétel-teóriával, igyekszik pontosan megmagyarázni a társadalom fejlettségi állapotából az egyes átvételek, külső hatások belső lehetőségeit, következményeit. A hatásnál lényegesebb a befogadás, a recepció. A tevékenységet nem az átadó, hanem a befogadó fejti ki : az élő társadalom a maga körülményeihez asszimilálja mindazokat a hatásokat, amelyek néki megfelelnek. A XI. sz.-ban a magas, occidentális nívójú írásbeliség hordozására ínég alkalmatlan volt a magyar társadalom, tehát a Szent István alatt megindult császári mintájú oklevéladásnak hamar el kellett senyvednie. A XII. sz. elején indult azután el sokkal primitívebb, szerényebb kezdetekből az igazi talajából kinőtt írásbeliség. De nagyobb lendületet esak a XII—XIII. sz. fordulóján vett, midőn egyrészt az intenzívvé váló nyugati kulturális kapcsolatok alkalmat adtak erre, másrészt az országban lejátszódó hatalmas szociális változások, a régi személyies kötöttségeken alapuló társadalmi és gazdasági élet differenciálódása, a perszonális kapcsolatok objektiválódását- követelő territoriális elv előtérbe nyomulása következtében a hatás recepcióra tudott találni. Először csak a királyi oklevelek bizonyító ereje növekszik, a XIII. sz. eleje óta azonban egyre fokozódó többrétűségben megépülnek a vidéki seriptoriumok is, megindul a hiteles helyek és a megyés ispánok oklevéladása. Az oklevél, az írás ereje a XIII. század végére győzedelmeskedik a szóbeli, a személyes tanú- és eskübizonyítás fölött, ha véglegesen még nem is tudja kiszorítani azt. Már a XIII. században megkezdődik tehát az írásbeliség behatolása a vidéki társadalomba. Ám az írásbeliség még csak a felületen mozog, a társadalom mélyebb átszervezésére még nem képes, a gyakorlati életbe még nem tud beszivárogni. A provinciális magyarság még sokáig a szóbeliség állapotában