Századok – 1937
Értekezések - BARÁTH TIBOR: A dunai táj a francianyelvű történetírás tükrében (1871–1935) - 55–58
A DITNAI TÁJ A FRANCIA TÖRTÉNETÍRÁS TÜKRÉBEN. 79 a kiegyezés bel- és — mint látni fogjuk — külpolitikai szempontból is az az aktus, „par lequel l'Autriche s'est définitivement détournée de sa mission historique et engagée dans la voie qui l'a conduite à sa perte", aktus, mely által Ausztria véglegesen elfordult történeti hivatásától s rálépett arra az útra, mely bukásához vezetett.1 Hogy ugyanis a Monarchiában a két kisebbség uralmát , ezt az igazságtalan helyzetet fenn lehessen tartani, külföldi szövetségest kellett keresni. így jutott Ausztria-Magyarország a magyarok ösztönzésére Németország karmai közé s politikáját már 1870-től kezdve azéhoz igazította. 1870/7l-ben a magyar politikusok akadályozták meg, hogy Ausztria Franciaország oldalán beavatkozzék a háborúba. „Magyarország ugyanis ragaszkodott a Birodalomban élvezett kiváltságos helyzetéhez s nagyon félt attól, hogy Ausztria győzelme esetén túlsúlyát elveszti." Elhangzott ugyan 1871-ben a magyar parlamentben egy tiltakozó beszéd, de minő céllal? „Igyekeztek Franciaországot holmi rokonszenvnyilatkozatokkal becsapni. Egyes franciák ennek fel is ültek, — sajnálni kell őket !"2 Mint 1870/7l-ben, úgy volt később is a magyar-német szövetség a kiegyezés legfontosabb támasztéka,3 s egyúttal a Monarchia sírásója.4 1867 tehát mindenképen „végzetes hiba, irréparable faute",5 melyet létrehozva, Ausztria saját halálos ítéletét írta alá, „en signant le compromis de 1867, l'Autriche a signé son arrêt de mort".6 Ki a felelős végeredményben a régi dunai politikai rend, a kettős Monarchia felbomlásáért ? Talán a nemzetiségek, akik elégedetlenségükkel a húrt a végsőkig feszítették ? „Nem emberek rombolták le Ausztria-Magyarországot" — mondja Eisenmann. „A valóság az, hogy ez az állam önmagától dőlt össze, avagy még helyesebben : összedőlt kormányzóinak tévedései miatt, akik éppen azt nem vették figyelembe, ami összetételében a lényeg volt : az etnikai változatosságot, egy bizonyos számú fajnak, nemzetnek vagy nemzetiségnek koexistenciáját, melyek mindegyike ragasz-1 Eisenmann : La Petite Entente et l'histoire, 402. 1. 2 Vicomte de Guichen i. m., 401. 1. 3 Le Monde slave, VIII. 1931. 3. 1. 4 „Toute l'évolution du problème de l'Europe centrale jusqu'à l'effondrement de l'Autriche-Hongrie a été dominée et déviée par ce fait, par cette liaison entre la Monarchie autrichienne et l'Allemagne." Eisenmann : Un grand Européen : E. Benes, 30. 1. 6 R. W. Seton-Watson : La politique austro-hongroise et la responsabilité de la Guerre. Le Monde slave, X. 1933. 323. 1. 6 Vicomte de Guichen, i. h.
