Századok – 1937

Történelmi irodalom - Szabó István: Ugocsa megye. Ism.: Wellmann Imre 473

történeti irodalom. 477 között. A munkamegosztás ilyen módja ellen kétségtelenül lehet kifogást emelni, hiszen minden népiségtörténeti tanulmányozásnak a természetes táj- ill. települési egység a magától értetődő objektuma s nem a mesterséges közigazgatási beosztás. De a megyék szerint való feldolgozás csak az első stádium, melyet majd az egyes magyar néprészek, nagyobb egységek életének átfogóbb alapon történő megírása követ. Egyébként maga a szerző is igyekszik, amennyire az idők folyamán bekövetkező eltolódások engedik, a természetes táj- és települési egységek szerint csoportosítani anyagát s összefoglaló fejtegetéseiben tekintettel lenni a megye határain kívül eső, de tájrajzilag hozzátartozó községekre is. Különben is túlzás lenne megye és megyehatár jelentőségét teljesen semmibe venni ; legfeljebb az volna kívánatos, hogy a határszéli falvak esetében, melyeket idők folyamán hol egyik, hol másik megyéhez számítottak, a hovatartozást ne a mai állapot, hanem a táj vonzása döntse el. De ezen túlmenőleg a természetes egységek jogának következetes érvényesítése a forrásanyag sajátosságainak teljes félreértésével volna egyértelmű, megnehezítésével a népiségtörténet munkásaira háruló feladatnak. Pedig Sz. munkája világosan mutatja, hogy ez a feladat még egy kis megye esetében is szinte emberfeletti. Bámulattal kell adóznunk annak a fáradhatatlan, áldozatos munkásságnak, annak az ötesztendei szinte hősies erőfeszítésnek, mellyel ez az adatokban és tanulságokban oly csodálatosan gazdag könyv létrejött. Valóban, mélységes történetírói hivatástudat, a népiségtörténet feladatainak és jelentőségének benső átérzése, a tudós alázatától és szeretetétől áthatott odaadó, csendes munka sugárzik felénk a közel 40 ívnyi terjedelmű, szemléltető térképekkel (tervezőjük: Glaser Lajos) gazdagon illusztrált, helynév- és tárgymutatóval, francianyelvű kivonattal ellátott impozáns kötet lapjairól. A roppant munkateljesítményről maga a szöveg nem is adhat fogalmat, csak a könyv második, adattári része, ahol mintegy 300 sűrű szedést! oldalon a népesedés- és nemzetiségtörténeti (s egyéb) adatoknak, régi szép család- és földrajzi neveknek soha nem látott gazdagsága tárul fel előttünk. Az adatoknak e lenyűgöző tömegét a leleszi, az ugocsamegyei s mindenekfelett az Országos Levéltár eddig ki nem aknázott, sokféle anyaga szolgáltatta; a szerző nem elégedett meg az összeírások értékesítésével, hanem ezen túlmenőleg középkori oklevelek, családi levéltárak, urbáriumok, nemesi névjegyzékek, perek stb. is szerepelnek óriási apparátusában, számos más levéltári és könyvtári kútfővel együtt. Aki mindenáron hiányt keres ebben a rendkívüli gonddal és körültekintéssel készült munkában, az is legfeljebb csak az elszakított megye területén található anyag (így elsősorban az egyházi anyakönyvek) mellőzését kifogásolhatja; de bizonyos fokig ezt a hiányt is pótolják Komáromy Andrásnak a megye történetére vonatkozó, részben a helyszínen készült feljegyzései, melyeket Sz.-nak a néhai jeles történetíró kéziratos hagyatékából volt alkalma felhasználni. Amikor Sz. Ugoesa vármegye területéről lehető teljességgel összegyűjti a személy- és földrajzi neveket s azok nyelvi eredetét