Századok – 1937

Történelmi irodalom - Szabó István: Ugocsa megye. Ism.: Wellmann Imre 473

474 történeti IRODALOM. 474 Elemér. I. sorozat, 1. kötet.) Budapest, 1937. M. Tud. Akadémia. 8°. XII, 615 1. 4 térkép, 15 vázlat. A német historiográfia mindmáig hálás kegyelettel tartja számon az 1879. esztendőt, midőn a „Wirtschaftsgeschichte" kifejezés — mintegy három évtizedes ilyen irányú tudatos próbálkozás után — a mellékes érdeklődés, odavetett megjegyzések, légből kapott elméletek, lassan bontakozó rendszeres tanulmányozás homályos területeiről először lépett ki a napvilágra, először tűnt fel egy könyvnek, Inama-Sternegg munkájának címlapján. Azt hisszük, a magyar történeti irodalom kritikai mérlegelője valamikor hasonló szeretetteljes büszkeséggel emlékezik meg majd arról az időpontról, amikor — mintegy zászlóbontásképen —magyar könyv címlapjáról először sugárzott szerte a „népiségtörténet" szó. Mert az a tény, hogy egy új fogalom a címlapra merészkedik, csak látszólag puszta külsőség, valójában eleven hatóerő önmagában is. Az új célkitűzés rendszerint már túl van életútja első, nehezebb felén, mire eljut a megvalósulás első számottevő kísérletéig ; s amint elég erősnek érzi magát ahhoz, hogy ezt a címben is kifejezésre juttassa, ezzel már az általános elismertetésnek, a közönség meghódításának igényét hordozza magában, eszmecseréket vált ki s híveket toboroz. Büszkék lehetünk rá, hogy magyar földön ezt a hosszú j küzdelmes utat rövid néhány év alatt megjárta a gazdaságtörténetinél lényegesen átfogóbb és nagyobb igényű népiségtörténeti kezdemény, gyümölcsöt érlelve Sz. alapvető, hatalmas munkájában. Alig hat esztendeje, hogy Mályusz Elemér a „Magyar történetírás új útjai"-ban az egész nép öntudatlan életének és szellemi tevékenységének fogalmi meghatározására a „népiség" szót hozta javaslatba s e népiség történetének kutatását tűzte ki a magyar históriaírás legfontosabb és legsürgősebb céljául. Igaz, az új fogalom s új követelmény mélyen gyökerezett Mályusz korábbi munkásságában, régóta forrongó, egyre jobban mélyülő koncepció öltött bennük testet. A népiségtörténetnek, Mályusz fogalmazásában, a helytörténet az egyenes elődje,1 úgy, amint annak jelentőségét és feladatait a „Századok" 1923/24-i évfolyamában kifejtette ; végső elemzésben nem más, mint a helytörténet széles horizontú kiteljesedése. Mindkettőnek közös alapvető vonása, hogy az addig egyeduralkodó, centrális nézőpontú államtörténet helyett a helyi, népi erők érvényesülését kutatja, politikai események előadása helyett a nép számbeli, anyagi és szellemi fejlődését igyekszik feltárni, így munkálva egy mélyebb és igazabb történeti szintézis létrejöttén. Mint Domanovszky Sándor és Mályusz Elemér mondja Sz. könyvének előszavában : „Elérkezett már az ideje, hogy a nép ne csak az állammal való kapcsolatai révén tétessék történeti kutatás tárgyává, hanem önmagában is . . ." 1 V. ö. Kring M.: Wegierska historiográfia spoteczno-gospodarcza \v ostatnich 25 latach. (Magyar társadalom- és gazdaságtörténeti irodalom az utolsó 25 esztendőben.) Roczniki dziejów spofecznvch i gospodarczych, VI. évf. 1937, 232—34. 1.