Századok – 1937

Történelmi irodalom - Szabó István: Ugocsa megye. Ism.: Wellmann Imre 473

történeti irodalom. 473 vidékéről, Mezőberény, Harta, Vadkertről és a szomszédos német falvakból. Ma is még külön-külön utcákban laknak, mint letelepedésük idejében. Militics helyén a XIV. században Csomafalva volt, de a török uralom alatt lakatlan praediummá lett, melyre a karlócai béke után szerbek telepedtek. 1745-ben a szegedi központ újra szerbeket telepített oda és akkor a szétszórt csoportokból kincstári község alakult. A bécsi levéltárban megvan 1763. évi térképe és az adófizetők névjegyzéke. Németek először 1770-ben jöttek oda, többnyire Lotharingiából, majd nagyobb számmal 1786-ban. Ma a 3837 lakosból az állami hivatalnokokkal együtt csak 98 szerb. A könyv legérdekesebb része a lakosság szociális tagozódásáról és a vagyon elosztódásáról szól. Mivel a község határa kicsiny és vagy szorgalmas német szomszédok vagy szikes részek útját állják a terjeszkedésnek, inkább iparral kell foglalkozniok, ezáltal a lakosság fele vagyontalan munkás, napszámos, egynegyede iparos, kereskedő és csak egynegyede földműves. A kedvezőtlen megoszlás miatt mindig sokan költöztek el, többnyire Amerikába, ahol most kb. 1000 militicsi él. Főbb foglalkozási águk a kendertermelés és feldolgozás, melyben a szomszédos Hódsággal vetekednek. A magot álhtólag a hódságiak hozták magukkal Németországból. 1935-ben Militics egymaga 200 vágón feldolgozott kendert vitt ki az országból. 1936-ban Új- és Őszivác, Új- és Ósóvé, Paripás (Parabuty) és Bácsfeketehegyről is adtak ki németnyelvű helytörténetet. Magyar múltra és kultúrmunkára ezek sem terjeszkednek ki, csak a Kúnságról betelepített, eredetileg színmagyar Bácsfeketehegy története szól a 303 lapnyi könyvben a 31—34. lapon a magyar telepítésről, levéltári adatokra hivatkozva. Később Bácsfeketehegyre a szomszédos Szeghegyből szivárogtak be németek ; ezekről szól a monográfia. Végigtekintve ezeken a könyveken, látjuk, hogv a maguk szempontjából sok hasznos és a tudomány számára is értékes munkát végeztek, de új, a magyar történetírástól teljesen eltérő utakon járnak. Tőlük nem várhatja történettudományunk a bácskai és bánsági településtörténet megírását, azt itthon kell megszervezni. E munka módszerére és lehetőségeire Mályusz Elemér mutatott rá „Népiségtörténet" c. cikkében (Hóman : A magyar történetírás új útjai). Amint Németországban vannak történeti társulatok és folyóiratok, melyek az elcsatolt Grenzdeutschtum tudományos föltárásával foglalkoznak és egyes egyetemek a munkaerők kiképzéséről gondoskodnak, úgy nálunk is meg kellene szervezni a népiség történetének, a helytörténetnek kutatását. De minél előbb, mert máris elmaradtunk és aki hallgat, annak igazát nem hallhatja senki, bármily jóindulatú vagy igazságos akarna lenni. Kéz Henrik. Szabó István: Ugocsa megye. (Magyarság és nemzetiség. Tanulmányok a magyar népiségtörténet köréből. Hóman Bálint és Domanovszky Sándor közreműködésével szerkeszti Mályusz