Századok – 1937

Történelmi irodalom - Elicker; Karl: Festschrift der 150 jährigen Gemeinde Buljkes. Ism.: Réz Henrik 470

470 történeti irodatiom. 4.59 Elicker, Karl : Festschrift der 150 jährigen Gemeinde Buljkes, 1786—1936. Novi-Sad, 1936. 8°. 141 1. Mind a négy könyvszámos képpel és statisztikai táblázattal. A bácskai és bánsági német községek lakói a háború után lépésről-lépésre nagyobb faji öntudatot mutattak. Nem véletlen, hogy megszállott területen itt is, másutt is egymás után német folyóiratokat adtak ki (Banater deutsche Kulturhefte 1927—1931, folyt. Banater Monatshefte 1933 óta Temesvárott ; Burgenland 1927 és Burgenländische Heimatblätter 1932 óta Kismartonban ; Karpathenland 1928 óta Reichenbergben, mely a felvidéki németséggel is foglalkozik ; Volkswart 1932 óta Újvidéken), melyek a hazai németség történetét és minden szellemi megmozdulását pontosan számontartják, amiben Németországgal vagy Ausztriával való kulturális kapcsolataik állandóan erősítették őket. Egymás után ünnepelték meg a Délvidéken idetelepítésüknek 200 ill. 150 éves évfordulóját és azzal kapcsolatban mindig felvetődött a kérdés, hogy mikor, honnan, hogyan és miért jöttek el őseik. Milleker Bódog helytörténeti kutatásai a bánsági községekben még az 1880-as évekbe nyúlnak vissza, de nagyobb számban 1921 óta adja ki eredményeit népszerű füzeteiben (Banater Bücherei, eddig kb. 50 szám). A sok részletmunkából bizonyára a Bánát általános településtörténetét akarja megírni. Ugyanezt a munkát indította meg a háború után a bácskai német telepesekre vonatkozólag Lötz Frigyes, de sokkal szélesebb alapon. Míg Milleker többnyire csak a helyi és temesvári történeti okiratok alapján írta meg munkáit, addig Lötz a mai németországi kutatás módszereivel Budapest és Bécs levéltáram kívül Ulm, Speyer, Frankfurt a. M., Darmstadt, Wiesbaden, Regensburg, Karlsruhe, Stuttgart és más városokban régi településük levéltárait is áttanulmányozta ; segítségül vette a községi okiratokon és anyakönyveken kívül a kalocsai érsekség legrégibb idevágó bérmálási jegyzőkönyveit és a megyei levéltárat is. Hangsúlyozza a szigorú tudományos módszert, eredeti források alapján, mert újra lenyomatni, amit mások már megírtak, hiábavaló dolog. Egész sorozatot tervezett (Bácskaer Heimatbücher), mely idővel a Bácska településtörténetét adná ; Hódság (1929) és Szeghegy (1932) után Újverbásznak írta meg történetét. Könyvei a Bácskában nagyon elterjedtek, de az Ausland-Institut útján a határokon túl is jól ismerik. Nagy jubileumi ünnepélyeikre Németországból, régi származási helyeikről is eljött egy-egy 40-50 főnyi küldöttség és mindegyikük ilyen könyvet is kapott emlékül. Hódsági könyvében hosszabb fejezetben foglalja össze a Mária Terézia alatti bácskai német településtörténetet, melyet még R, F. Kaindl háromkötetes munkája (1907—1911) is néhány sorban intézett el ; Újverbászról szóló munkája a II. József idejében történt telepítést ismerteti. Ismerteti a helységnek és környékének régi történetét ; a török uralom végén, egy 1698. évi bécsi okirat szerint csak 11 lakott falu volt Bácskában, de 1700-ban