Századok – 1937

Értekezések - ALFÖLDI ANDRÁS: A római világ nagy válságának szemléletéhez 432–451

450 alföldi andrás. az első emissziók azt mutatják, hogy mihelyt az új császár első saját rendelkezése megérkezett Rómába (vagyis mihelyt a Quintillus alatt vert kiadvány folytatása megszűnik), máris feltűnően súlyos és nagy antoniniannsokat vernek. Ez már egyúttal a Gallienus későbbi idejétől fogva teljesen elzüllött pénzverő-üzem teljes rendbehozását is jelenti, más szóval a pénzverőlázadás véres elintézését is. — 199. 1. : A C'annabaudes elleni hadjárat nem 5000 gót betörése volt, hanem ennyit pusztított el Aurelianus (V. Aurel. 22, 2) közülük ;* azt sem mondják egy szóval sem a források, hogy a gótok Moesiába törtek, sőt a Vita szerint kimondottan trans Danuvium vívta ki Aurelianus nagy győzelmét. Ugyanígy világos Orosius 7, 23, 4 szavaiból is, hogy császárunk átkelt a Dunán s úgy lökte ki Erdélyből a gótokat : expeditione trans Danuvium suscepta tíothos magnis proeliis profligavit dicionemque Romanam antiquis terminis statuit. Kétségtelen, hogy e jelentős haditény adott alkalmat Dacia nyugodt evakuálására (máskép Parker, 210.1.). - 205. 1. : Aurelianus pénzreformja tulajdonképen nem oly igazi reform, mint a Diocletianusé, aki a régi ezüstverést is felújította, hanem inkább csak abban állt, hogy a rossz billonnak egyenletes súlyt és állandóságot adott és így a régi dénárból legalább stabil aprópénz lett. Ugyanúgy az aranypénz is egyöntetűbb súlyú lett intézkedései által ; igazi baj e téren csak Rómában volt Gallienus alatt is, míg Mediolanum, ahol az antoninianusok bélyegeivel verték az aranyakat, és Siscia egészen szabályos aranyvereteket produkáltak már akkor is.2 — 214. 1.: Nem alattvalói elismerés, ha Tacitus császárt Virtussal azonosítják a pénzei (v. ö. Zeitschr, f. Num. 38. 1928, 193. 1.). — 215. 1. : Azok a „Longiones", kikről itt beszél, kétségtelenül a L-ugiones-Ltigii, a vandálok.3 — 217. 1. : A bastarnák nem „szkiták", hanem germánok. -— 219. 1. : Carus uralmának főbb eseményeit a pénzek kiadványaiból élesebben ki lehetett volna dolgozni. — 221. 1. (v. ö. 262. és 271. 1.) : A „keleti despotizmus" vádja Diocletianusnál téves, ugyanúgy, amit az adoratio bevezetéséről, a drágaköves díszpompáról stb. mond, 262. 1. (v. ö. Röm. Mitt. 49. 1934, 1. s köv. 1.), hisz ő maga is látja, hogy az ő rendszabályai csak a harmadik század fejlődésének vonják le végső következményeit (223.1.). •— 225. s köv. 1. : Herculius Caesar-rá való kinevezését ily címzésű pénzek hiányában is elhiszi az irodalmi hagyománynak, — mi nem. — 235. 1. (v. ö. 262. 1.) : a tetrarchia császárjainak Iovius és Herculius volta nem választható el e két istenség fogalmától.— 245. 1., 29. jz.: Hispania csatlakozása Maxentiushoz nem történeti tény, hanem csak a ticinumi pénzverdének hibás lokalizálása folytán keletkezett félreértés, J. Maurice és E. Stein nyomán ; viszont más helyen (368. 1., 9. jz.) helyesen jegyzi meg Mattingly nyomán, hogy a T jelzés nem Tarracot jelenti. —- 248. 1. : a Victoria Aug. és Victoria aeterna feliratú pénzek nem jelentik azt, hogy Maxentius triumphust tartott, -— a régi stílusú diadalmenetek kora már lejárt ekkor.4 — 260. 1. : Licinius flotta-parancsnokának nevét Seecket követve Abantus-nak írja szerzőnk Zosimos nyomán ; e helyett az Anonymus Valesii szövegében megmaradt Amandus átszik előttem helyesnek. Valens és Martinianus császári szerepéhez 1 A gót mozgalom, stb. 48.1. 2 V. ö. a pénzfajokhoz most G. Elmer munkáját : Verzeichnis d. röm. Reichsprägungen (1933). 3 V. ö. Schönfeld, RE. 13. 1715 ; L. Schmidt i. m. 105. 1. 4 V. ö. Röm. Mitt. 49. 1934, 93. s köv. 1.