Századok – 1937

Történelmi irodalom - Halla Aurél és Dobrovics Károly (szerk.): Magyarország története különös tekintettel iparra és kereskedelemre. Ism.: Eckhart Ferenc 365

történeti irodalom. 369 lendült (307. 1.). Hogyisne, hiszen mint a II. kötetben olvassuk : „Előkelő háztartásból — az Árpádok idejében ! — nem hiányzott a fürdőszoba". Munkások, „közszolgálati alkalmazottak is rendszeresen részesültek fürdőpénzben". (II. 47—48. 1.) A túlzott magyar fényűzés azonban a mohi csatához vezetett : „a magyar iparost kiirtotta a tatár" (II. 53.1.). A szabad céhesből, iparosból udvarnok lett. De a rendezetlen viszonyok közt már bontogatta szárnyát a testületi szellem. „Az iparosok társadalmi osztályát, a céhosztályt lassú felbomlás után felváltja, tehát lassanként részben szolgaságon is keresztül a céhszervezet, mint iparos testület és jóléti intézmény" (I. 56. s köv. 1.). Ezekhez a tudománytalan állításokhoz nem kell kommentár ! A tájékozatlanságnak ez a foka felment a további részek kritikája alól. Szemügyre kell mégis vennünk a II. kötet második felét, „a kapitalista korszakot", mert ennek megértését és feldolgozását méltán várhatnék el a szerkesztőktől. Itt is sajátságos anyagcsoportosítással és teljesen hamis történeti és nyugodtan hozzátehetjük, közgazdaságtani szemlélettel találkozunk. A Világos utáni korszak politikai viszonyainak és a közgazdasági irodalomnak ismertetése után a legbehatóbb tárgyalásban a magyar szénbányászat részesül. Abban a könyvben, amelyben szó sincs a nagymultú magyar marha- és gabonakereskedelemről, amely egy gondolatot sem szentel a mezőgazdasági termékekkel kapcsolatos kereskedelmi politikának, hosszabb, úgy látszik, a vállalatszerkesztette, szinte reklámszerű fejezet szól a Magyar Altalános Kőszénbánya Rt.-ról ; annyi, mint három évszázad gazdasági vonatkozásairól. Ezt követi a salgótarjáni és a többi szénbányák ismertetése. A szénkérdést Magyarország sorsdöntő kérdésének tartják és felvetik azt a problémát, hogy miért nem fejlődött ki nálunk a szénbányászat nyomában a gyáripar. Ennek okát abban látják, hogy a magyar szénbányászat, habár tudta volna szállítani, „mégsem adott olcsó szenet és nem adott eleget, hogy a magyar ipar ne fejlődhessék. Amit Mária Terézia és II. József vámpolitikával igyekeztek elérni, azt a célt Világos után a magyar szén drágasága és elégtelensége szolgálta". (II. 217. 1.) Ennek a magyarázata „nagyon egyszerű és kézzel fogható". (II. 217. 1.) A Magyar Általános Kőszénbánya a Magyar Általános Hitelbank érdekeltsége, ez meg szoros összeköttetésben állott a Rotschild-bankházzal. Rotschildéknak „ahhoz fűződött érdekük, hogy osztrák vállalataik versenytárs nélkül dolgozhassanak. Ezért intézték úgy a magyar szénügyeket, hogy Magyarországon a szén drágasága következtében ipar ne fejlődhessék. Az ő érdekeiket szolgálta a magyar széndrágaság". (II. 218. I.) A többi szénbányák, a Salgótarjáni is, szerinte mind kapcsolatban állottak a Magyar Általános Kőszénbányával és így ugyanazt a magyarellenes politikát folytatták (II. 219—220. 1.). „Áz egész magyar szénbányászat jól elrejtett osztrák szándékok szolgálatában állt." Rotschildék érdekeit szolgálta azonban ezenfelül az egész közjogi berendezés, amely lehetővé tette az Ausztriának kedvező és Magyarországnak káros iparpolitikát : „Egy teljesen független és Ausztriával Századok, 1937. VII—VIII. 24