Századok – 1937

Történelmi irodalom - Halla Aurél és Dobrovics Károly (szerk.): Magyarország története különös tekintettel iparra és kereskedelemre. Ism.: Eckhart Ferenc 365

361) történeti irodalom. századi) görög telepesekre vonatkozó irodalomról. Annyira megy, hogv még a kúnok nvelvét is a görögre vezeti vissza. (I. 196— 197! 1.) De nemcsak nyelvészeti, hanem történeti furcsaságoknak is egész tömegével találkozunk ebben „a történelemben". Nem szól ink a forráskritika teljes hiányáról a „honvisszafoglalás" hosszas előadásánál, de lehetetlen szó nélkül elmenni az alkalmazott történeti módszer mellett. Szükségesnek tartották a honfoglaló magyarságot jellemezni. „A magyar nép ma is észlelhető hibái már ebben az időben is meg voltak" : munkátlanság, hiúság, önhittség és könnyelműség. Ez utóbbiakra pl. ez a megokolás : „A Nyírvidék megszállására két irányba mentek és midőn a két csapat egymással találkozott, nagyon megörültek és mind a két csapat dicsekedett a maga győzelmével", „zsákmányért népük ezreinek az életét áldozták föl szükség nélkül könnyelműen" (I. 105. 1.). Más jellembeli tulajdonságok : kegyetlenség, káromkodás, (mert Kézai megemlíti, hogy „Léi és Bulcs vezérek miként káromkodtak") azután a viszálykodás. Három sornyi erény is fel van sorolva — indokolás nélkül. A képtelen történeti következtetések egész sorozata tarkítja a könyvet (1. 97—98, 107, 117, 119. stb. 1.). Sajátságos, hogy más munkákból mondatok sorát közli némelyik szerző szószerint, anélkül, hogy idézné forrását ; pl. Eckhart : Magyarország történetének 125. lapjáról egész bekezdéseket a XII. fejezet elején: vagy ugyanazon munka 30—31. lapjairól e könyv 136—137. lapjain. Egyébként a történeti eseményeknek iskolakönyvszerű elmondása sok helyet foglal el a munkában s minden egyes rész előtt „a nemzetközi helyzet" ismertetését találjuk meg bennev ami alig több az uralkodók krónikaszerű felsorolásánál. Értékének jellemzésére álljon itt egy mondat : „Honvisszafoglalástól Szent István királyunk haláláig 35 pápa uralkodott, köztük hat Benedek, négy Leó, tíz János, két-két Gergely, Szergiusz és István" (I. 101. 1.). Felvethetjük azt a kérdést, hogy nem nyujt-e ipar- és kereskedelemtörténeti vonatkozásban valami újat és elfogadhatót ez a féktelen képzelettel kidolgozott könyv. Az első kötet végén egy rész ezzel foglalkozik. Az eredmények itt a következők. Megállapítják, hogy ,,az ősmagyarok rendkívül fejlett nemzeti iparral rendelkeztek. Győzelmeiket, hódításaikat nem csupán harci erényeiknek, hanem magas színvonalú iparuknak is köszönhették . . . A honvisszafoglalásnak, honalapításnak a vitézséggel és politikai okossággal egyenrangú tényezője volt az ipar . . . ." (I. 295. 1.) Nem a rabszolgák, hanem külön társadalmi osztály űzte. Bizonyítja ezt „az ipar nagyszerűsége" és a céh szó, amelynek képtelen magyarázatát már láttuk. Megvolt a műépítészet 20 kisegítő iparággal, a hadi fegyverzet készítése más 20 iparággal. Mindezt nem idegenek honosították meg, hanem magyar „céhesek'' űzték. (298. s köv. 1.) A honfoglaláskori „hatalmas ipari és kereskedelmi kép" sok tekintetben előnyösen, más vonatkozásokban hátrányosan változott az Árpád-házi királyok alatt. A fényűzési ipar fel-