Századok – 1937

Értekezések - KOSÁRY DOMOKOS: Perczel Mór feljegyzései 304–322

perczel mór feljegyzései. 307 körvonalazni próbálja egykori gondolkozását, érdekes képét adja radikalizmusa kezdeteinek. Széchenyi útjától távoleső, attól idegen gondolkozás ez, központjában a zsarnok Ausztria elleni felháborodással. ,,A francia nagy forradalom történeteiből merítettük állami bölcseségeinket" — írja a Girondisták Történetén lelkesülő fiatal nemzedék egykori tagja. A francia párhuzam 48-ban is hatott, a debreceni pártok Gironde és Montaigne voltak, sokan szerették a vezetőkben a francia „elődöket" felfedezni, volt, aki Kossuthot „magyar Mirabeau"-nak nevezte és Madarász Lászlót „magyar Marat"nak. Perczelék az Ausztria ellen vezetett magyar szabadságharcokért lelkesedtek, ebből a szempontból nézve Bethlen, Bocskay, Thököly tetteit. Jelszavuk volt : „élet-halál harc a nemzetölő zsarnokság ellen", a részleteket mellőző ifjúi hevük előtt „kicsinynek tetsze", ami a pozsonyi gyűléseken történt. Az Akadémiáért sem lelkesedtek. „Széchenyiről alig tudtunk valamit, Nagy Pált, Wesselényit, ki már akkor Erdélyben hatalmasan működött, dicsőítettük mi. — Már annyi bizonyos, hogy sem ők, . . . sem pedig mi - nem vallhatjuk Széchenyit mesterünknek, teremtőnknek." Széchenyi felfogásával tehát szembenáll ez a francia hatás alatt álló liberális-forradalmi gondolkozás, mely a nemzeti oppozíció hangulatából erősödve a negyvenes éveken át a szabadságharc radikalizmusa felé vezetett. Alapja a „zsarnokság" elleni szabadságérzés, mely minden reformgondolatot elsősorban közjogi szempontból tekint, mert fő lendítő ereje az osztrákellenesség. Perczel Széchenyi munkáival szemben Berzeviczy Gergelyére hivatkozik, kinek adataiból kiolvasható, hogy az osztrák vámrendszer súlyos veszteséget okoz Magyarországnak. Széchenyinek viszont, szokott módon, azt veti szemére, hogy a „magyar nemességet és földmívelőt gyalázza, leckézi szüntelen, irgalmatlan az émelygésig", ahelyett, hogy Ausztria ellen lépne fel. Széchenyi eszméivel az öreg Perczel sem érez közösséget, s azt bizonygatja, hogy az ő nemzedékére, az ifjak gondolkozására sokkal több hatással voltak az Erdélyi Múzeum cikkei, Horvát István és Magda Pál munkái, mint Széchenyi írásai. Diákkorának nagy élménye Vörösmarty nevelői munkássága volt, reá a legnagyobb ragaszkodás hangján emlékezik. „Vörösmartyra soha, de soha egy percre sem nehezteltem — írja —, őt mindig, szakadatlanul szerettem, tiszteltem. Szerencsétlenségnek tartottam, hogy 1826 végén elvált tőlünk : és még azután is számtalanszor felkerestem bajaimban." 0 vezette intéseivel és tanácsaival, neki köszönheti, hogy „újított erkölcsi erővel és jó reménnyel" lépett 20*