Századok – 1937

Értekezések - RÉVÉSZ IMRE: Félegyházi Tamás és a debreceni iskola válsága 1570–71-ben 273–303

féle g v házi tamás. 299 szavairól ! — de kétségtelenül helye volt vele szemben bizonyos aggodalomnak amiatt, hogy a református tan frontális elhelyezkedése, amelyet Méliusz nagyszerű s e részben teljesen kálvini öntudatossággal épített ki római katolicizmus és ultraprotestantizmus felé egyforma erővel, őnála ismét egyoldalúvá lesz : megint csak a Róma (és mellesleg a lutheránus „félpápista keresztyének", 422. 1.) ellen való harcban fogja a református szellem kiélni magát s a másik oldalról fenyegető ugyanolyan veszedelmet elhanyagolja, elleplezi. De Félegyházi ezekkel az aggodalmakkal szemben sem adhatott mást, mint ami telt az ő becsületes, komoly lelkétől. Meggyőződését nem tagadhatta meg, habár balítéleteket aratott is érte. S az ő munkásságát higgadtan és szeretettel értékelők szemében ez is csak érdeméül tűnhetett föl. Különben is, a fenyegető ellenreformációs fejlemények, amelyekre már bőven rámutattunk, gyakorlati szempontból is elsősorban a Róma-ellenes polémika minél részletesebb kifejtését kívánták meg ; még olyanok is, akiket nem taktikai meggondolások vezettek, akik tehát nem lehettek éppen elragadtatva az erdélyi református—unitárius összefogástól, értelmetlennek találhatták, hogy az adott egyházpolitikai helyzetben megint méliuszi stílusban mennydörögjön valaki a már, legalább Erdélyben s kapcsolt részein, különben is eléggé letört unitárizmus ellen. Ez a meggondolás, meg aztán a mű egyéb értékei : higgadt, alapos, kimerítő s nagyon kevéssé skolasztikus tárgyalása, világos, egyszerű bibliai tanításmódja, tiszta, szép magyar nyelve, a függelékül hozzácsatolt Catechesisnek kivonatul és összefoglalásul való hasznavelietősége (noha ez már „ad promovenda puerorum studia", amire Félegyházi szánta, igen magas ; inkább ennek is az egyszerűbb képzettségű lelkészek vehették jó hasznát) — mind előmozdította a népszerűségét és hamar elhallgattatta a „sinistra iudicia"-t. Az 1601-i ötödik és utolsó kiadás (R. M. К. I. 374.) már a nagyerélyű Hodászi Lukács debreceni lelkipásztor, néhány év múlva püspök, karján lép a nyilvánosság elé : ő is annyira nem lát benne kivetnivalót (pedig akkor már újra kiélesedőben van a református— unitárius ellentét !), hogy „tudósoknak és tudatlanoknak" egyformán melegen ajánlja, mert, úgymond : „sok homályos helyek az szentírásban, az kik felől villongások vágynák, itt megmagyaráztatnak, nehéz kérdésekre, melyeknek megfejtésében sok bölcs ember megakadtanak, könnyű és világos értelemmel való feleletek találtatnak".1 1 Schulek Tibor kéziratban kész nagy Bornemisza-monográfiájában olvashattam s a szerző szívességéből már e helyt megemlíthetem,