Századok – 1937

Értekezések - RÉVÉSZ IMRE: Félegyházi Tamás és a debreceni iskola válsága 1570–71-ben 273–303

300 révész imre. A valószínű eredmény e vizsgálódásainkból az, hogy Félégyházi 1570—71-i lelki fordulásának és visszafordulásának nyoma az ő teológiai főművében is ránkmaradt. E miatt volt főként kitéve korlátoltabb kortársai s talán nem egy lelkész-kollegája részéről mérges nyelvöltögetéseknek s e miatt kettőzött melegséggel vették a védelmükbe életében és holta után azok, akik szerették, akik az egyház javára végzett lelkipásztori és tudományos munkáját, különösen az Újszövetség-fordítást értéke szerint, elfogulatlanul meg tudták becsülni — és akik azért siettek már életében szerény borostyánágat illeszteni testi és lelki szenvedésektől barázdált homlokára a visszahúzódó, békeszerető, szerény embernek, a holta után pedig azért szórták marékkal a virágot sírjára, hogy kaján szemek elől annál inkább eltakarják múltjának azt a szépséghibáját, amelyet akkor még legjobb barátai is annak tekintettek, ma ellenben tárgyilagos ítélettel már annak sem lehet tekinteni : egyszerűen a kor csudálatosnál-csudálatosabb lelki forradalmainak egyik érdekes és emberileg mindörökre vonzó jelenségváltozata volt az.1 hogy a református Félegyházi ,,Tanítás"-át a lutheri hitelvű Bornemisza nagy elismeréssel használja s a szerzőt megnevezve, többször idézi (éppúgy, múlt a szintén református Károlyi Péternek „Az halálról . . ." e. könyvét). Bornemisza némely ponton (pl. a predestináció kérdésében) való hitelvi eltérését nem titkolja ugyan Félegyházival szemben — de, és ez megbecsülő tapintat jele, amikor vitatkozik vele, nem nevezi nevén (csak amikor elismerőleg szól róla). Ez is azt mutatja, hogy Félegyházi nyugodt, higgadt előadásmódját, tárgyias tudós fejtegetéseit széles körökben, a református egyház határain túl is méltányolták. Jellemző ezzel szemben, hogy a lutheri elvűeket is folyton szidalmazó Méliuszt Bornemisza a maga óriási irodalmi termelésében egyetlenegyszer említi, akkor is melléMbsen. 1 Azt az eddigiek után már talán mondanom sem kellene, hogy minden bizonnyal ez a gyöngéd, tapintatos kezelés volt a legfőbb oka annak, hogy ez az ügy az egyetlen hiteles és egykorú forrásban is, amely megemlékezik róla, t. i. a Threnosban is csak éppen érintve van. Teljesen hallgatnia róla nem lehetett volna Gyulainak ; annyira emlékezetben volt még az eset, hogy a merő elhallgatás kínosabb hatást keltett volna, mint a megemlítés ; de viszont a részleteket megint kegyeletlen eljárás lett volna ismertetni. Hogy viszont semmi más, ezideig ismeretessé vált egykorú forrásban (a debreceni városi jegyzőkönyvekben, az unitárius-református vitairodalomban) nincs megemlítve ez a dolog, sőt még csak célzás sincsen rá : azt nagyon egyszerűen megérthetjük abból, hogy az eset Kolozsvárra és Debrecenre nézve egyaránt kényes emlékű volt. Ha Félegyházi a diákjaival együtt tartósan Kolozsvárt marad s az unitárius tábort erősíti : akkor unitárius kútfők alighanem bőven és dicsekedve szólnának az esetről, amíg így Dávidékra nézve éppoly kevéssé volt örvendetes a Félegyháziék Kolozsvárról visszatérése, mint Méliu-